15.fejezet

Itt a következő fejezet :D Köszi a komikat igyekszek rájuk majd válaszolni is :) 15 komi és megint friss :)
Pussz: Netty ^^

( Bella szemszöge )

- Nem semmi kis kecó - vigyorgott Emmet.
- Ja... - mondtam - Forks - ban éltek még? - kérdeztem.
- Igen - mondta Emmet, lenézett rám - Biztos ezt akarod? Hogy itt maradj? - kérdezte. Nem válaszoltam - Hozzánk visszajöhetnél! Örömmel látnánk téged.
- Azt tudom... - motyogtam.

- Akkor? - kérdezte - Mindenkinek hiányzol! Már nem is a Cullen - család vagyunk! - mondta - Már zombik leszünk! Edward már nem tud magával mit kezdeni, tönkreteszi saját magát, és Esme se tud mit tenni ellene! Mindenki roncs, csak próbálunk jó színbe lenni! - kicsit felemelte a kangját - Hova lett Bella Swan, aki szeretetre méltó lány volt? - kérdezte már higgatabban.

- Bella Swan soha nem létezet. Õ csak egy kitalált személy volt! - ezeket a szavakat, nem gondoltam komolyan... De már késõ volt, kimondtam.
Emmet csak nézett rám, mintha nem értette volna, mit mondtam neki.
- Azt hittem te más vagy... - mondta elpépedve - De te is ugyanolyan vagy, mint a többi elkényesztett sztár! - kiabált, soha nem emelte fel még így a hangját fõleg nem nálam - De mit is gondolhattam volna? Túl szép volt, hogy igaz legyen nem?

- Minek vár rád Edward? Már túl kellet volna lépnie! Pedig Õ vár rád mert bízik abban, hogy visszajösz hozzá. De nem fogsz mert csak saját magadra gondolsz! - igaza volt.
Szemeimet lesütöttem, ezek után már pláne nem mennék vissza Forks - ba. Emmet, aki bátyámként szerettem/ szeretek ordítozik velem, de ami még rosszabb, amiket hozzám vág az teljesen igaz.
Még egy lyuk a szívemben. Szeretem Edward - ot de... már elszúrtam... az esélyt nála... És a család bizalmát is...

- Bocsánat... - azzal elment. Nem néztem utána, még mindig csak a padlót néztem.
Remélem nem mondja el senkinek se, hogy itt járt, Mert abból balhé lenne és nem akarom, hogy miattam még szívjon is.
Fel se tünt, de szemeimből patakokban hullani kezdtek a könnyek, de mikor rájöttem már, mintha dézsából öntötték volna. Kinéztem az ablakon, alkonyodott. A nap legszebb napszaka... Imádtam ezt Edward - dal gyütt.
És megint nála lyukadtam ki! Leültem a kanapéra, majd lefekeüdtem, ha lehet még hangosabban keztem zokogni.

Ezalatt a két alatt, nem sírtam összesen ennyit, lehet még fel se fogtam, hogy mi történt? Legszíveseben leugranék valahonnan, de ott volt nekem Josh... Meg... más... senki... Itt maradtam egyedül, se családom, se barátok, csak én maradtam magamnak... egyedül.
Egyszer csak elfogytak szememben a könnyek... Vettem egy mély levegőt lehunytam a szememet hátha álomba merülök. Ez elég hosszú idő után sikerült... De nem álomtalanul...

( Emmet szemszöge)

Már bántam amit hozzá vágtam Bella - hoz, nem is tudom minek ordítottam vele... Így is annyi baja lehet, én meg ott elkezdem oktatni, meg ordítani vele és még Edward - ot is felhozom neki, pedig tudom, hogy szereti Őt.
Soha nem csináltam még ilyet... Nem ordítoztam... nem kiabáltam és soha nem keltem ki magamból... Akkor most miért tettem ezt? Lehet már én is depressziós lettem és nekem is hiányzik Bella? Vagy valakin kikellett vezetnem dühömet? De miért?
Fejemet belevágtam a kormányba ami arra vezetett, hogy megszólalt a duda. Szerencsére, sötétített üvegek voltak a kocsin, így nem hatolt át a fény.

Legszívesebben most visszamennék Bella - hoz, hogy bocsánatot kérjek tőle, de mit gondolna rólam? Még egy esély, hogy nem jön vissza Forks - ba.
Lehet elkéne mondanom a családomnak, hogy itt voltam? Nem... inkább nem mert Edward simán kifilézne - de nem is ezért nem mondom el. Jobb lesz ez így.. Alice így is lehet, hogy rájön.
Nem mondom el, hogy itt jártam, szerintem Bella se akarná...

( Bella szemszöge)

Egy erdőben jártam... Már korom sötét volt, nem láttam semmi, de mégis valamin megakadt a szemem egy aranybarna szempáron amit több százezer közül is egyből felismertem volna.
- Edward... - suttogtam elhaló hangon.
Fehér bőre is vakított a Hold fényben. Közelebb mentem hozzá, de Ő azzal mindig csak távolodott, futottam - futottam majd egyszer csak eltünt, de helyette más jelent meg.

- Anyu...?
- Bella... - közelebb lépett hozzám és megölelt - Nem lesz semmi baj... - suttogta a fülembe - Minden rendbe fog jönni és újra boldog leszel - mondta, felnéztem rá. Már annyira hiányzott... Pár éve halt meg de... Soha nem álmodtam még vele, csak képekről láthattam.

- Minden rendben lesz... minden... - már csak suttogta és, mint egy porfelhő eltünt.

Felültem. Zihálva vettem a levegőt, pedig ez még nem is volt rém álom... Kivéve az első része... Mikor Ő csak úgy eltünt...
Szememből hullani kezdtek a könnyek, ránéztem az órámra és reggel fél kilencet mutatott... Legalább kipihentem magamat... valamennyire...
Először kimentem az újságomért kíváncsi vagyok, mit írkáltak össze rólam.

Felvettem a földről és visszamentem

A hűtőhöz mentem, de előbb ledobtam még az újságot az étkező asztalra.
Egyáltalán nem voltam éhes... De nem akarta elájulni... Vagy betegesen sovány lenni mert abból is teljesen jó kis cikk lenne:
Isabella Hartford éhezteti magát.... vagy valami hasonló cikk lenne, egy betegesen sovány képpel. Mennyit keresnének vele! Na nem fogom nekik megadni ezt az örömöt...

Kivettem a tejet, meg a müzlit a polcról levettem egy tált és összeöntöttem ami kell a reggelimbe.
Leültem az ebédlőasztalhoz kezembe vettem az újságot és lapozni kezdtem...

Isabella Hartford könyve, már az első nap 3.000.000 példányban kellt el az egész kontinensen. KASSZA SIKER!
- Örülök neki - morogtam. De nem ezt akartam? Hát még ennek se tudok örülni... - morogtam magamban.
Kanalamat forgatni kezdtem a müzliben végül vettem rá egy falatot és bekaptam, gondosan megrágtam.
Csak néztem ki a fejemből, az újság tele volt a velem szóló cikekkel amit most nem olvastam el.

***

Elmosogattam - mert egy tálért nem fogom beindítani a mosogató gépet - és megcsörrent a telefonom. Komolyan még egy hívás és falhoz vágom!
- Halló?
- Isabella! A könyved kassza siker! Olvastad? - lelkendezett, Ő legalább jó paszban van.
- Ja... - morogtam és elzártam a csapot.
- Nem is örülsz? - csodálkozott.
- Dehogynem! Nem látszik?
- Volt valami tegnap este, amitől mérges lettél...?- mindig tudja mi bajom elegem van!
- Történt valami az este, ami felzaklatott téged?
- Csak elmondta az igazat! Szemét vagyok! Tönkreteszem teljesen magamat, de még Edward és a többi Cullen életét is teljesen elrontottam! Szerettek engem, én meg olyan jól átvágtam Őket, hogy jó nézni is! - kiabáltam - Legszívesebben leugranék egy szakadékról!

- Héhéhé! Állj már le! - kezdett felmenni benne a pumpa - Hallod te, hogy mit beszélsz? Vagy csak lököd itt nekem a szavakat? Figyelj, tudom rengeteg mindenen mentél most keresztül! Elhiszem! De most egy öngyilkosággal szerinted minden meg van oldva? - kiabált - Ha így gondolod teljesen el vagy tájoldóva, mert ezzel nem fogod levenni a válladról a terhet! Szóval légyszíves... - most már kezdett nyugodtabb lenni - Ezt az öngyilkosságot verd ki a fejedből...
- Rendben... Sajnálom... - motyogtam.
- Semmi baj, csak mégis tizenhét éves vagy... és ilyeneken még nem kéne gondolkodnod! - áh teljesen igaza van. Azzal, hogy csinálok valami örültséget, nem leszek se jobb... se rosszab és még a gondok is más vállán maradnak.

- Most leteszem! De ne csinálj semmi hülyeséget! Este átmegyek majd hozzád addig menj ki a szabadba vagy bármi! Új lemezedből viszek anyagot is vagyis dalszöveget, na szia!
- Szia! - legalább azzal majd lekötöm a figyelmemet egy darabig. Kár, hogy azokat nem én írtam, de majd még fogok. De az saját lesz... És nem is akarom nagy világgá tenni. Kell nekem is egy teljesen saját dal.
- Majd egyszer... - motyogtam.

Megnéztem az eddigi üzeneteimet, mert prütyügött a telefonom. Emmet írt... Elolvastam azokat:
Sajnálom Bella! Nem gondoltam komolyan azokat amit mondtam neked! Nem is tudom miért vágtam hozzád. Nem szoktak ilyen dührohamaim lenni, tudom, hogy sok mindenen mehetsz keresztül, én meg csak így rádordítok... A könyvedet elolvastam még itt útközben és megértettem miért tetted ezeket amiket. Sajnálom még egyszer.

Emmet.

De teljesen igaza volt... Visszaírtam neki:
Nem haragszok Emmet, teljesen igazad volt mindenben, nem is hibáztattalak egy pillanatig se. De magamat igen... Fájt, de az még jobban, hogy amiket mondtál teljes mértékben igaz volt...
Sajnálom.

Bella

És akkor megint kilyukadtunk ahoz a témához, hogy: önmarcangolás, ez annyira jól megy nekem! Új munkám lehetne... Tanácsadás, hogyan készítsük ki teljesen magunkat.
De Bella Swan akkor is csak kitalált karakter volt, mint egy filmben egy szereplő. Nem létezett soha sem... És azt hiszem már nem is fog... Pedig szerettem őt... Normális élet... Szeretet... És legalább tényleg normális lehettem nem az volt, hogy:
,, Úristen ott volt Isabella Hartford ''
De bekellett vallani Jessica nagyon simán túltette magát ezen az egészen. Megtudta ki vagyok, jött autogrammért. Azt hittem majd beolvas nekem, leordít vagy valami... de nem...
Ez is meg van írva a könyvben.

De tervem lehet be válik pont, mint Emmet - nél. Sikerült megértenie miért hazdutam nekik.
De arra nem számítottam, hogy valaki majd a szívemhez nől. Nem is akartam, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Erről ennyit - morogtam magamban.

Kinéztem az ablakon, paparazzik ott sátoroztak. Komolyan bekéne Őket perelni! Elhiszem, hogy ebből élnek, de ez már csend háborítás és egyben zaklatás is!
Áh... de úgy se mennek el. Akkor meg arról egy cikk.
Néha megfordul a fejemben: hogy kellet ez nekem?* Kellet nekem ez a sztár élet? Akartam én ezt?
Valahol akartam, mert szerettem közönség előtt lenni, anyuék is örültek, hogy híres színésznő lett belőlem. De meg se kérdeztek... Vittek egyik castingról a másikra. Bevallom imádtam szórakoztatni a közönséget, valahol nem bánom ezt. De valahol még is...

A következő fejezet végig Bella könyve lesz, hogy azért mégis tudjátok, hogy miről is lenne szó, vagy legalább legyen egy elképzelésetek :) Lehet nem lesz hosszú... de majd igyekszek *-* :D
* kellet ez nekem - tudom fölösleges de én leírom: most beleírtam pár szóba foglalva a történet címét magyarul :)