Na itt a következő fejezet és itt lesz a várha várt pillanat xD Bocsii előre is, lehet nem fogja elnyerni tetszéseteket, mivel sztem nem is így képzeltétek el :/
Kicsit bánom is, h így írtam, de amikor írtátok a komikat akk. már késő volt mert megvolt írva. Na mindegy, azért kérlek írjatok komikat :D
Pussz: Netty
Is made to need this for me - 9. fejezet
( Bella szemszöge)
Ébredezni kezdtem.
Lassan kinyitottam szemeimet. Edward nem volt mellettem. Felültem beletúrtam a hajamba.
Vettem egy mély levegõt valami elképesztõ jó illatot érteztem. Még fáradt voltam, de felkellett kellnem ezért, kimásztam az ágyból és lementem a konyhába.
Extra óvatossággal mentem le a lépcsőn. Az asztal már meg volt terítva.
Odasettengettem mögé - bár gondoltam, hogy úgy is hallja - és hátulról megöleltem. Megfordult és szembe volt velem.
Meddig lesz rám ilyen hatással? Remélem sokáig...
- Jó reggel - suttogta a fülembe ami kiváltott belõlem egy jól esõ borzongást.
- Neked is - ásítottam egy nagyot.
- Csináltam neked reggelit - vigyorgott. Elég ironikus, hogy egy vámpír, reggelit csinál. De azért aranyos tőle.
- Majd meglátom, hogy milyen - vigyorogtam és kivettem a kezéből a tányért. Letettem az asztalra és falatozni kezdtem.
Edward nézte az első mozdulataimat.
Bekaptam az első falatot gondosan megrágtam majd lenyeltem.
- Ez isteni! - mondtam majd vettem még egy falatot a villámra.
- Komolyan?
- Igen - mondtam.
Megettem az összeset ami a tányéron volt, de több már nem fért több belém.
- Hát... ha ekkora nagy sikere volt a kosztomnak... Máskor is szívesen csinálok neked reggelit.
- Hm... - gondolkoztam el és az ölébe fúrtam magam - Annak örülnék, mert még az én főzési tudásom is elsüllyed melletted.
- Ez hízelgő... - vigyorgott.
***
Felmentem az emeletre, felöltöztem.
- Szerintem menjünk, mert elfogunk késni - mondta és mellém sétált.
- Igen szerintem is - mondtam.
Felvettem a dzsekimet, cipőmet és a táskát meg a hátamra kaptam.
- Ma is tanítasz zongorázni? - kérdeztem és felé fordultam.
- Szeretnéd? - méregetett engem és közelebb hajolt hozzám.
- Igen - vigyorogtam kacérán.
- Akkor tanítalak - azzal meg csókolt. Karjaimat - mint mindig - nyaka köré tekertem így közelebb húztam magamhoz.
- Szeretlek - suttogta. Az Ő szájából olyan varázslatosan hangzott.
- Én is - mondtam zihálva. Még mindig a csók hatása alatt voltam.
Kézen ragadott. Beültem a Volvo anyós ülésébe.
Bezártam az ajtót majd beültünk a Volvo - ba.
- Első óra matek, igaz? - kérdeztem.
- Igen.
- Ne... - mondtam és hátra döntöttem a fejemet.
Nyugtatóan megfogta a kezemet és cirógatni kezdte.
- Legalább ott leszel te is - fordultam felé - Ketten szenvedjük át a matekot... - morogtam. Utáltam a matekot. Soha se értettem... A magántanárom meg soha nem tanított nekem semmit, mivel azzal volt elfoglalva, hogy Isabella Hartofrd - nál van... Tök jó tanár volt... - fortyogtam.
- Ne aggódj - suttogta - Gyere menjünk matekra - mondta. Nem volt kedvem matekozni. Se semmihez! Edward - dal akartam lenni.
Volt valami előérzetem, de nem tudtam hova tenni.
Egész órán ezen agyaltam... Egész nap, néha rám is szóltak a tanárok, hogy figyeljek.
- Valami baj van? - jött közelebb hozzám Edward.
- Csak... van valami előérzetem, hogy ma fog valami történni! De nem tudom hova tenni... És ez idegesít.
Ezért nem figyeltem órán se, mert ezen agyaltam - motyogtam.
Állam alá nyúlt így elértem, hogy szemeibe nézzek.
- Nem lesz semmi - mosolygott majd átakarolta a vállamat.
- Most viszont menjünk a menzára, mert Emmet tegnap veszített egy fogadást és menzás kaját kell ennie - vigyorgott.
- Oh hát azt meg kell néznem - nevettem - Miben fogadtak? - kérdeztem.
- Áh... Emmet idióta ötlete... - vigyorgott. Akkor tényleg valami elmebetegség lehet, ha Edward se akarja elmondani. Bele se merek gondolni...
Emmet - ék már ott voltak a szokásos asztalunknál.
Elvettem az ebédemet é egyből odamentünk az asztalhoz. Emmet annyira elkeseredett képett vágott, hogy már sajnáltam Őt.
- Nem olyan rossz ám a menzás kaja - mondtam.
- Te ember vagy... De nekem grizzly kell!
- Jaj Emmet! Ne hisztizz már! Elveszted férfiasságodat! - vigyorgott Jasper.
- Igazad van! Megtudom tenni! - de ezt milyen komolyan mondta... Csodálom Őt.
Megráztam a fejemet és beleharaptam a hamburgerembe.
- Ne feledd Em! Te találtad ki a bűntetést - vigyorgott Edward mellőlem.
- Istenem, Emmet! Nyeld már le azt a szerencsétlen falatot! Te vámpír vagy! Nem lehet semmi bajod sem - mondtam.
Pár percig még hisztizett, de aztán beleharapott majd lenyelte. Na végre. Azt hittem már soha sem érem meg ezt.
- Na milyen? - kérdezte Edward.
- Hát... nem is olya rossz! - vigyorgott. Azt hiszem rászokok a menzás kajára. Kinek kell a grizzly?
Jasper és Edward összenéztek. Lenéztek a tálcájukra. Felkapták az ott lévő ételt és beleharaptak.
Emmet nagyon gyanús képet vágott.
- Azt hiszem ez... - kezdtem, de a két srác kiköpte a kaját, mindenki ránk nézett - ... csapda - fejezetem be a mondatomat.
- Háh! Bevetéttek! - vigyorgott Emmet.
- De nem is érzékeltem, hogy rosszra gondolsz! - kelt ki magából Jazz.
- Azért gyakoroltam én ezt - vigyorgott még mindig. Edward - ra ránéztem aki elkeseredett képet vágott.
- Ennyire rossz?
- Nekünk, egyszerűen borzasztó! - mondta és a száját törölte.
Még mindig mindenki a mi asztalunkat nézte.
- Na ki a menő? - kérdezte Emmet.
Mindenki csak kuncogott.
- Híresek lettünk! Mindenki minket nézz - vigyorgott.
- Emmet... miattad néznek minket...
Ezen még mindig csak vigyorgott. Felfogta egyáltalán, hogy mit mondtam neki?
Nem... szerintem még le sem esett neki.
***
Amint lement a menzás incident kimentünk a parkolóba. Emmet még mindig annyira jól szórakozott.
- Bella, láttad már az új Vanity Fair magazint? - kérdezte Alice.
- Nem. Mi van Benne? - kérdezte.
- Ez egy női magazin! - mondta Emmet.
- És mi mik vagyunk szerinted?
- Hát... - kezdett bele.
- Inkább meg se szólalj! - vágott közbe - Amúgy arról, hogy Isabella Hartford az ideg betegség szélén - mondta és kivette a táskájából az újságot.
Kikerestem a cikket és olvasni kezdtem:
Isabella már egy hónapja ki se lép a házából. Paparazzi hadak ülnek a kapu előtt, de a színész, énekesnő ki se lép onnan.
Mi történt a fiatal sztárral?! Menedzsere nem nyilatkozik. Barátja, John Straker viszont az alábbiakat mondta:
- Nem tudom mi lehet Isabella - val. Mindig életvidám lánynak ismertem meg. Az utóbbi egy évben kezdet el ilyen össze zavart lenni. Én már azt se zárom ki, hogy cigizik, iszik vagy dorogzik...
Nem is olvasom tovább. John is tud ám hazudni. Nem is lát engem. Körübelül egy hete beszéltem vele akkor is telefonon, de honnan tudja, hogy drogozok?! Nem teszem ezt!
Legszívesebben felpofoznám azt a nőcsábászt. Egyszer jöjjön velem szembe... Szép könnyű és lassú halála lesz! - fortyogtam magamban. Huh de ideges vagyok! Csak nyugi Bella... Most nincs itt. Forks - ban van, jó messze a kameráktól meg mindentől!
- Elolvastad? - kérdezte Alice.
- Félig... Nincs kedvem elolvasni John Straker hazugságait!
- Honnan tudod, hogy hazudik? - kérdezte Emmet - A sztároknak vannak ilyen hangulat változásai - magyarázta tudományosan.
- Szerintem is hazudik ez a srác... Olyan fura! - értett velem egyett Alice. Bólintottam. Ő az igazi barátnő, kiáll mellettem.
- Látod Edward! A nők elveszik az eszünket, nekünk férfiaknak - mondta Emmet vigyorogva.
- Engem nem zavar!- húzott magához Edward.
- Ja persze! Csak mondod, mert itt van Bella is - tette a vállára a kezét Emmet.
Edward lerázta róla a kezét és belelökte Őt a kukába.
Szám elé kaptam a kezemet, hogy ne nevessek túl hangosan.
De Jasper ezt már nem bírta ki és teli torokból nevetni kezdett. Edward se bírta ki ezért Ő is nevetett.
Emmet elég elkeseredett képet vágott. Az egész suli - megint -aki a parkolóba volt vagy a közelében volt minket nézett.
Em kitámszott onnan.
- Ez nagyon nagy volt Edward! - vigyorgott. Még tetszett is neki - És most neked megyek! - mondta és ráugrott Edward - ra. Megijdtem, de aztán rájöttem, hogy csak játszanak.
- Mindig ezt csinálják... - lépett mellém Alice.
Elmosolyodtam.
- Ha nem lesz bajuk, akkor tőlem csinálhatják - fordultam barátnőmhöz.
- Én is így vagyok vele! - vigyorgott és megölelt - Te vagy a legjobb barátnőm!
- Nekem is te! - vigyorogtam.
Nem volt soha se igazi barátnőm. Maximum kamu barátnők, de lehet, hogy még azoknak se mondanám őket...
Tovább néztem Edward - éket, ahova már Jasper is becsatlakozott. Bekellett vallanni nagyon szórakoztató látványt nyújtottak.
A suli háromnegyede még mindig minket nézett. De szerenécsre még nem jött kis egy tanár se.
- Remélem nem jön ki egy tanár se - súgta oda nekem Alice.
- Igen én is ezen gondolkoztam...
- Áh... mindegy - vigyorgott - Egyszer élünk - ezen elnevettem magam. Pont Alice mondja nekem.
- Igen! Ez elégé ironikus volt! - vigyorgott.
- Te most olvasol a gondolataimban? - kérdeztem.
- Nem... ráhibáztam... - folytatta tovább a fecsegést. Szétnéztem és oszlott a tömeg.
De valamin megakadt a szemem. Egy ismerős autó jelent meg ami leállt a parkolóban.
Nem... nem lehet, hogy Ő legyen! Meg honnan tudná, hogy én itt vagyok?
De sajnos igazam volt.. Ő volt az. Maga John Straker. Egyből kiszúrt engem. pedig más nem jött rá, hogy én vagyok Isabella Hartford. Ő rájött. De hogyan? Nem adtam meg azt se, hogy hol vagyok!
Gonoszul elvigyorodott. Utálom ezt a nyálas vigyorát. Lesokkoltam, meg se tudtam mozdulni.
Alice legyezni kezdett a szemem előtt.
- Bella, mi a baj? - kérdezte Edward.
- Sa... Sajnálom! Nem akartam neked hazudni! - suttogtam. Nem tudtam a döbbenettől emelni a hangomat.
- Miről beszélsz, Bella? - értetlenkedett. Szóval, Ő se jött még rá, hogy ki vagyok én.
- Isabella! - jött oda John.
- Az a pasas, nem John Straker? - kérdezte Emmet.
- De igen, személyesen - szemem összeszőkült. Farkas szemet néztem vele.
- Oh hát bekell vallani nagyon jól áll neked a barna - mutatott a hajamra - Tudod hívtalak, de nem vetted fel...
- Tudod, mikor megláttam, hogy ki hív beledobtam az első kukába ami útba akadt - mondtam gúnyos vigyorral.
- Kár... Mert akkor nem kerültél volna ilyen kínos helyzetbe, Isabella... Hartford - vigyorgott. Rólam lefagyott a vigyor.
Alice, meg se tudott szólalni, de senki sem. Döbbenten néztek engem. Edward - ra rá se tudtam nézni a szégyentől.
- Boldog vagy? - fordultam vissza John - hoz - Hogy tudtad meg? Vagy kitől?
- Tudod... mikor utoljára beszéltünk, lenyomoztam honnan hívtál folyamatosan. Kinyomoztam az utca számot, a szomszédokat meg megkérdeztem, hol vagy. Ők meg mondták, hogy suliban - elnézett a távolba és néhány lánynak intett, akik olvadozni kezdtek tőle - Nem tudom miért ezt a várost választottad... Amúgy meg nem tom mit akartál mert két hét és premier...
- Isabella! - a hang irányában fordultam - Josh, futott felénk - a menedzserem.
- Hé, Josh! - vigyorgott John.
- Tűnj el innen! - kiáltott rá menedzserem, a tinisztárról lefagyott a mosoly.
- Na de Josh... - vigyorgott.
- Nálam nem vagy nagy sztár! Nálam egy senki szintjét se éred el! - kiáltott rá. Hát igen Ő se bírta a nyálas sztárt.
Más helyzetbe gondoltam, hogy Emmet elsütne egy viccet, de most nem tette.
John besértődött majd elhúzott.
Az egész suli, most engem nézett.
Jessica már futott oda, azt, hittem azért, hogy majd lehord engem, de nem.
- Kérhetek egy autógrammot? - kérdezte.
Jó gyorsan túl tette magát az egészen. Angela pillantását is elkaptam, aki próbált elmosolyodni kisebb - nagyobb, sikerrel.
Jöttek az autók óriási nagy számban. A paparazzik kiszálltak belőle és már kattogtak is a gépek.
- Ms. Harford, miért jött ide Forks - ba?
- Mit fog ezek után csinálni?
És még ehhez hasonló kérdéseket zúdítottak rám.
- Kérem menjenek el! Nincs itt semmi! - kezdett meg védeni Josh. Éreztem, hogy szememen összegyűlnek a könnyek.
- Isabella gyere! - ragadott kézen Josh.
Visszanéztem Edward - ra aki csak ott állt, de nem tudott megszólalni.
- Sajnálom... - szinte csak tátogtam.
Josh feltette a kapucnimat-
Beültettek az autóba és elhajtottunk.
- Először elvinnél az itteni lakásomba? - kérdeztem könnyezve.
- De...
- Egy óra és kész leszek... - vágtam a szavába.
- Rendben - egyezett bele.
Csak néztem ki az ablakon, ahol csak autókat láttam... Semmi mást.... A hazugságnak ára van, nagyon nagy ára...
A háznál is már papparazzi hadak vártak ott. John bevezetett a házba közben takart engem.
- Figyelj, visszajövök érted egy óra múlva. Kérlek szedd össze magad - mondta.
Bólintottam, jelen esetben nem voltam többre képes.
- Jól van cica semmi baj - ölelt meg. Bírtam Josh - t csak az utobbi időkben, nagyon közömbös voltam vele. Amúgy mindig barátként tekintettem rá és Ő is rám, semmi több.
Josh kiment, gondolom, hogy egyedül hadjon és tudjak gondolkoni. De min? Ha eszembejutatom saját magam rengeteg ocsmány szó jut az eszembe.
Felvánszorogtam az emeletre majd a szobámba.
Elővettem az ágy alól a bőröndömet. Minden ami a kezembe akadt bedoptam a bőröndbe.
- Miért nem mondtad el az igazat? - megrezzentem a hangra ami, szólított engem.
- Féltem... - kezdtem, de nem tudtam folytatni, össze kellet szednem a gondolataimat - Féltem... hogy már... nem úgy fogsz kezelni engem, mint Bella Swan. Hanem, mint Isabella Hartford. És... hogy már nem fogsz szeretni engem. Gondolokoztam rajta, hogy elmondom neked! De mindig arra jutottam, hogy nem.. majd... és mindig csak majd és a napok már hetekké váltak...
- Én nem haragszok rád! - azt hittem rosszul hallok - Megértelek téged! - mondta és közelebb lépett hozzám.
- Edward... Ha együtt vagyunk azzal te és családod veszélybe kerültök - mondtam.
- Miért?
- Eddigi barátaim, mind mostanában is címlapon vannak, mint Isabella Hartford exei! Veled is ez lesz, mindenhova követni fognak, ezzel veszélybe kerülhettek. Nem öregedtek. Feltünne egyszer mindenkinek!
- Nem számít! - mondta.
- Edward kérlek... - könyörögtem. Nem akartam, hogy miattam egy kis ember miatt lepleződjenek le.
- Azt akarod, hogy menjek el? - kérdezte és láttam a szemében, hogy ezzel megbántottam. Pedig nem akartam.
- Csak, azt akarom, hogy biztonságban legyen a titkotok! Nem akarom, hogy miattam megtudja mindenki!
- Biztos ezt akarod? - kérdezte.
Nem... Nem eszt akarom, de meg kell tennem. Miattam nem bukhat le...
- Igen... - suttogtam.
- Akkor... most... szakítottunk... - inkább mondta, mint kérdezte.
- Veszélyes vagyok rátok... Nem akarom, hogy kiderüljön a titkotok... - suttogtam.
Elég durva, hogy mondom ezt egy ember mondja egy vámpírnak. Szeretem Őt és nem akarom elhagyni... De ha kiderülne, kik is Ők valójában... Még rosszabb lenne talán meg is ölnék Őket. És azt nem élném túl...
- Nem foglak soha, sem elfeledni - suttogta.
- Én se...- próbáltam elmosolyodni, de nem sikerült.
- Szeretlek.... - suttogta.
- Én is. De hidd el... Így... így... ti sem lesztek... veszélynek kitéve... - suttogtam. Annyira fájt ezeket kimondanom. De érte feláláldoznám az életemet is.
Bóllintott.
-Visszamész New York - ba igaz? - kérdezte.
- Igen... - mondtam - Tegyél úgy, mintha itt sem lettem volna! Felejts el engem. És akkor talán könnyebb lesz neked...
- Ilyet ne kérj tőlem...
- Sajnálom... - megölelt. Ez nem tartott sokáig... Vagy nekem telt ez nagyon gyorsan. Elhúzodott tőlem.
- Szia - suttogta fájdalmasan.
- Szia... - azzal kiugrott az ablakon.
A hazugságnak ára van... nagyon nagy ára.
