11.fejezet

Na itt a kövi ;D Lécci majd dobjatok meg néhány komival, köszi. Most pedig jó olvasást nektek :'D

Is made to need this for me? - 11. fejezet

( Bella szemszöge )

- Isabella! - hallottam meg Josh hangját. Éreztem, hogy odafut mellém.
- Jól vagyok... - motyogtam és felnéztem rá. Szemeim biztos kivoltak sírva és borzasztóan is nézhettem ki.
- Tudom min mehetsz keresztül! Teljesen megértelek! - ölelt át engem - De mennünk kell! - bólintottam - New York - ban annyit pihenhetsz ameddig akarsz! - mosolygott.
- Köszi - motyogtam.
- Na állj fel - felhúzott.
Felvettem a cipőmet, kabátomat feltettem a kapucnimat. Josh nyomott a kezembe egy napszemüveget - legalább nem látják a kisírt szemeimet.
- Készen vagy? - kérdezte Josh.
- Nem... De azért menjünk - mondtam és megeröltettem egy mosoly szerüséget.
Kinyitotta az ajtót már kattogtak a fényképezők. Rengetegen voltak komolyan mondom az Oscar - on nincsenek ennyien.
A papparazzik már tették fel nekem a kérdéseket és több tévé csatorna is ott volt.
- Ms. Hartford adna egy interjút? - kérdezte az egyik tévés.
- Sajnálom, most nem nyilatkozik - szólalt meg helyettem Josh.
- Kösz - suttogtam. Bólintott.

Josh gondosan eltakart engem. Végig néztem a tömegen. Sokak kezébe egy toll és egy lap volt. De nem adtam nekik autógrammot.
Szememből kicsordult egy könnycsepp ami végig folyt az arcomon. Josh rámnézett és próbált elmosolyodni.
Nem érdemlem meg, hogy rendes legyen velem én is akkora tapló voltam vele az utobbi időkben.

Kinyitotta az autó ajtaját én meg beültem. Josh is beült és elindultunk.
- Végig autóval megyünk szóval, nyugodtan aludhatsz.
- Rendben - mondtam - Mi lett John - nal? - kérdeztem.
- Hazaküldtem... - elmosolyodtam.
- Jól tetted.

- Josh... Csak két hónapot vagy még annyit se kérek, aztán ígérem addigra összekaparom magam... Csak... csak most annyira nehéz! - dadogtam össze - vissza.
- Tudom - mondta együttérzően. Kinéztem az ablakon - Azt hiszem megpróbálok elaludni... - ami nem tudom, hogyan fog sikerülni.

***

- Isabella! - keltett fel Josh. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd rá néztem - Megérkeztünk! - mondta.
- Ja... - sikerült elaludnom. Nem gondoltam volna...
Kiszálltam a kocsiból, persze, hogy ott voltak már a fotosok. Felnéztem a házra.
- Nagyon rég volam már itt... - suttogtam magamnak.
- Ha szeretnél beszélni a történtekről... - mondta Josh.
- Még nem vagyok felkészülve rá, de elfogom mondani neked - biztosítottam róla.

Muszáj erősnek mutatkoznom, mert ha gyenge vagyok. Akkor abból is rengeteg pletyka lenne. Amit nem akarok... Itthon lehetek bús. De ha kilépek innen... Akkor... változtatnom kell ezen...- Szeretnéd, hogy maradjak vagy inkább menjek? - kérdezte.
- Szeretnék gondolkodni... Nem baj?
- Dehogyis! - vigyorgott - Hívj ha bármi is van! - mondta komolyan.
- Rendben - elővettem a lakás kulcsomat és beléptem a házba.

A nappaliban körbenézve, ismét könnyek szöktek a szememben. Szerettem ezt a házat... De visszaakartam menni Forks - ba. Tudtam, hogy ezt nem tehetem meg, de szívem mégis oda húzott.
De ha az egész suli megtudta volna az igazat azt tették volna, mint Jessica. Még el se jutott az agyáig, hogy ki is voltam már Isabella Hartford - ként kezelt engem.
Igen... Ezért mentem én Forks - ba és ezért lettem barna... Hogy ne legyen ez! De hát gondolhattam volna, hogy nem lesz ez egyszerű.

Olyan jó volt, tegnap ilyenkor még normális voltam. Sőt még tizenkét órája is! Akkor még Edward - dal lehettem és élvezhettem az életet...
Valamivel elkell terelnem a figyelmemet!
A tévézés szóba se jöhet, mert tudom, hogy én vagyok benne valami borzasztó sztorival! Ami sajnos mégis igaz...
Ha kimegyek innen akkor meg úgyanúgy követni fognak engem... Szóval... Ide megint egy iksz...

Körbenéztem a szobámba és megláttam a laptopomat. Felálltam leültem elé és bekapcsoltam.
Felléptem a Twitteremre ahol gondoltam már rengeteg rajongó várja, hogy írjak valamit. És kezdtem:
Jelen pillanatban rengeteg dolgon megyek keresztül. Tudom, hogy most sokan ültök a gép előtt és az újabb bejegyzéseimet nézitek mert volt már ilyen :)
Sokat nem szeretnék elárulni, összekell szednem magamat és majd újult erővel kell kiállnom a nagy világ elé. Most mára ennyit.

Értelmes szöveg. De azért beküldtem. Kiikszeltem ezt az oldalt.
Önszántamból, mintha valami vezérelt volna egy író programmba léptem és írni kezdtem.
Mintha leírtam volna a saját kis életrajzomat. Születésemet összetörömörítve. Majd azt ami a Forksi utazásom előtt volt - részletesen. És szintén így a Forks - ban eltöltött heteket is. Kihagytam részleteket, nem akartam, hogy kiszivárogjon az a bizonyos titok is.
Leírtam mindent a jelenig.

***

Ránéztem a gépen lévő órára. Reggel nyolc órát mutatott. Kitágultak a pupilláim, mikor kezdtem el írni? Körübelül este hat órakor?
- Úristen.... - motyogtam magam elé. De kész van.. leírtam.
Nem hinném, hogy élőbe tudnék mondani valamit, hogy mitörtént, ahhoz fáj az emlék... Jó és részben rossz emlékek. Jó, mivel ott volt Edward. És rossz mert elkellet hagynom.
Nem nem tudnék erről beszélni, főleg nem milliók előtt.
Kifogom adni a könyvet! Igen, aki megakarja tudni mi történt velem az vegye meg... és a könyvek árát nem magamra fogom költeni, felajánlom majd.

Elővettem a mobilomat és tárcsáztam Josh számát, nem érdekel, hogy hány óra van.
- Halló? - opá... még aludt. Na nem baj!
- Én vagyok!
- Isabella, valami baj van? - már éberebb a hangja.
- Nem nincs. Támadt egy ötletem! Kérlek gyere ide! - mondtam neki.
- Rendben - azzal letette.

Már izgatott voltam, hogy mi lesz... Kíváncsi voltam, mit fog majd szólni az én kis ötletemhez. Szerintem nem annyira rossz ötlet. Bár Ő a szakember szóval Ő tudja, hogy mi a jó és mi a nem...

- Mikor jön már?! - morogtam és az órámra néztem. Ekkor megszólalt a csengő.
- Na végre...
Kinyitottam az ajtót. És ott állt Josh a kapuban meg a fotosok de Ők most nem érdekeltek engem.
- Elmondod, hogy miről van szó? - kérdezte, leültettem a kanapéra és beszélni kezdtem:

- Tudod... este csak úgyrám jött az írhatnék ezért leültem a gép elé és írni kezdtem. Most végeztem reggel nyolckor teljesen elszaladt az idő és...
- Szóval te írtál egy könyvet - bólintottam - Ez nagyszerű ötlet! Rengeteg sztár írt már könyvet, de ebbe betekintés is van Forks - ba igaz?
- Igen.
- Nagyszerű - vigyorgott - Kérlek majd küld át az írást az e - mailomra. Én onnan meg elintézem, ha szeretnéd megtervezem a borított. Talán fotosorozatot és készíthetnénk neki külön és... - szerettem amikor tervez, mert jó fantáziája volt.
- Szeretném, ha egy oroszlán és egy bárány lenne rajta... - mondtam - összeráncolta a szemöldökét.
- Miért pont egy oroszlán és egy bárány? - nevetett.
- Majd ha elolvasod a könyvemet megfogod tudni - mosolyogtam rá.
- Rendben - emelte fel a kezét - elfogom olvasni azt biztos. Cím van már? Vagy inkább a neved...
- Már van - vigyorogtam.

- És ezt megosztanád velem is? - kérdezte.
- A bátorság egy ponton túl már örültség - megint ugyanazzal a tekintettel nézett rám - a bárány és az oroszlán! Az oroszlán veszélyes a bárányra mégis együtt maradnak! - vigyorogtam.
-Oh értem! - nevetett - Ez egy aranyos példa - vigyorgott - Tetszik.

- De ne haragudj most mennem kell vannak megbeszéléseim meg még akkor a könyvedet is elintézem egy hónapon belül debütáljuk - ölelt meg.
- Te vagy a kedvenc menedzserem!
- Hány van? - vigyorgott. Megráztam a fejemet - Na tényleg mennem kell. Szia cica, kérlek vigyázz magadra. Még mindig áll az, hogy ha valami van hívj.
- Oké - mondtam.
- Na szia! - azzal kilépet az ajtón.

Ez elintézve... Ott álltam az ajtóban és ezzel eszembe jutottak azok az idők mikor Edward elment és én meg szomorú lettem és vártam, hogy újra visszajöjjön.
A hasamba valami fájdalom nyílalt - a bűntudat. Ez a legrosszabb érzés a világon. Lehet elfelejted, de pár nap múlva újra előjön... és rosszabb, mint valaha.
Legszívesebben felhívnám Őt vagy visszamennék hozzá, de szerintem már annyira megutált, hogy látni se akar.

Még mindig az ajtóban álltam a paparazzik meg kattogtak, nem érdekeltek. Kivettem a postámból a leveleket - rengeteg volt - majd bevittem őket a házba.
Letettem Őket az étkező asztalra, kibontottam egyet.
Meghívás egy tévé műsorba...
Meghívás egy tévé műsorba, Josh Straker - rel.
Meghívás egy tévé műsorba, a menedzseremmel.
És mindenhol, tévé... tévé... Nem... erre még nem állok készen és olyanokról kérdeznének amiről nem szívesen beszélnék, mert fájna és csak elbőgném magam.
Majd ha meglesz a könyvem akkor talán. De addig... Minek? Hogy ott üljek, mint egy szerencsétlen? Ezt felldolgozni sem egyszerű...

Ránéztem a hűtőre. Felálltam mert egy napja nem ettem - nem mintha éhes lennék - de nem akarom azt se, hogy elájuljak.
Odamentem a hűtőhöz és kinyitottam, szinte semmi sem volt benne, de ami benne volt annak meg már lejárt a szavatossága. Akkor elkell mennem vásárolni.
A rossz kajákat beledobtam a kukába.
Felcsattogtam az emeletre. Gyorsan letusoltam madj felvettem egy tiszta göncöt, ez nem volt más, mint a jól bevállt pink melegítőm, ez olyan Isabella Hartford - os, persze akkor még jobban az volt mert szőke voltam...
Elkellene felejtenem Bella Swan - t, mert... Sok emlék köt hozzá amitől fájna megszabadulnom. Sok embernek hazudtam, megbántottam és még rengeteg minden. De majd idővel... egyszer... talán...

Megfésülködtem, feltettem a kapucnimat, hogy ne legyen már az, hogy ápolatlan vagyok. Egy kis alapozót is felkentem magamra, de a szememmel nem sok mindent csináltam mivel, felteszem úgy is a napszemüvegemet.
Lementem a fölszintre, felkaptam a táskámat majd beletettem a pénztárcába - persze megnéztem, hogy van - e benne pénz.
Gyalog mentem mert, így talán elterem a gondolataimat.

Ki se léptem a házból, de már kattogtak a gépek. Komolyan csodálkozok, hogy nem szereltek még be az udvarba vagy a házba valami kamerát...
Kiléptem a kapun és sétáltam az utcán. Tettek el nekem kérdéseket de nem válaszoltam rájuk. Némelyik kérdés nagyon durva volt amin azt hittem, hogy elbőgöm magam. De nem tettem nem is foglalkoztam velük.
Bementem egy boltba és megvettem minden szükséges - alap - ennit vagy innit meg mindent.