10.fejezet

Na itt a 10. fejezet :) Ez nem valami élmény dús, de megtudjuk, hogy milyen érzései vannak Edward - nak ;)

( Edward szemszöge)

Még mindig Emmet - en lógtam amihez Jasper is csatlakozott.
- Hallod, annyira bírám ha kijönne egy tanár - vigyorgott.
- Ja - nevetett Jazz is.
- Na de azért egy vámpír egy ember ellen? Az nem lenne fair - vigyorgott - Amúgy meg tuti több papír van a kezemben, mint nekik összesen együtt véve.
- Az biztos - bökte meg Jasper.

Szemem Bella - ra vándorolt, aki Alice el nevetett. Olyan gyönyörű ilyenkor. Szeretem benne azt a bájos mosolyát. De végülis minent szeretek benne.
- Hűsd le magad Edward! Ezek az érzelmek... - vigyorgott Jasper. Lemásztam Emmet - ről.
- Heh, mire gondol a kis szerelmes? - tette a vállamra a kezét Emmet.
- Oh hát... - kezdett bele de félbe szakítottam:
- Fejezd be, mert téged is belelöklek a kukába, mint előbb Emmet - et!

Visszanéztem Bella - ra aki nagyon fura arcot vágott. Alice legyezett a szeme előtt.
- Mi baja a kis csajnak?
- Nem tudom... - mondtam és odamentem Bella - hoz.

- Bella, mi a baj? - kérdeztem tőle.
- Sa... Sajnálom! Nem akartam neked hazudni! - suttogta. Miről beszél?
- Miről beszélsz, Bella? - értetlenkedtem
- Isabella! - jött oda John.
- Az a pasas, nem John Straker? - kérdezte Emmet.
- De igen, személyesen - mindjárt leütöm a pasast, ha közelebb lép Bella - hoz.

- Oh hát be kell vallani nagyon jól áll neked a barna - mutatott a hajára. Miért? Előzőleg milyen volt? - Tudod hívtalak, de nem vetted fel... - mindjárt neki ugrok...
- Tudod, mikor megláttam, hogy ki hív beledobtam az első kukába ami útba akadt - mondta gúnyosan Bella.
- Kár... Mert akkor nem kerültél volna ilyen kínos helyzetbe, Isabella... Hartford - vigyorgott.
Hartford? Isabella Hartford? Nem... nem lehet, hogy Ő legyen! Alice és mindenki is ugyanolyan döbbent volt. Nem is tudtam, hogy hova nézzek.

- Boldog vagy? - fordult vissza John - hoz - Hogy tudtad meg? Vagy kitől?
- Tudod... mikor utoljára beszéltünk, lenyomoztam honnan hívtál folyamatosan. Kinyomoztam az utca számot, a szomszédokat meg megkérdeztem, hol vagy. Ők meg mondták, hogy suliban - elnézett a távolba és néhány lánynak intett, akik olvadozni kezdtek tőle - Nem tudom miért ezt a várost választottad... Amúgy meg nem tudom mit akartál mert két hét és premierek...

- Isabella! - a hang irányába fordult - egy srác futott felénk - a menedzsere. Olvastam róla.
- Hé, Josh! - vigyorgott John.
- Tűnj el innen! - kiáltott rá a menedzser, a tinisztárról lefagyott a mosoly.
- Na de Josh... - vigyorgott.
- Nálam nem vagy nagy sztár! Nálam egy senki szintjét se éred el! - kiáltott rá.
Más helyzetbe gondoltam, hogy Emmet elsütne egy viccet, de most nem tette.
John besértődött majd elment.

Ezután már semmi, fel se fogtam, hogy mi történik körülöttem. Itt állok, mint egy szerencsétlen... De nem tudok egyszerűen koncentrálni se.
Most embernek éreztem magamat. Nem tudtam semmit se tenni. Nem haragudtam Bella - ra.
Ő rám se nézett, lehet azért mert azt hitte haragszok rá? De nem tudtam odamenni hozzá. Egyik felem azt akarta, hogy odamenjek, másik meg, hogy ne.

Rengeteg autóra lettem figyelmes ami megállt a suli parkolójában. Emberek szálltak ki belőle és kattogtak a fényképezők.
Paparazzik.
Josh megragadta Bella kezét és egy kocsiba húzta Őt. A fotósok kérdéseket tettek fel Bella - nak, de nem válaszolt.
Hátrafordult és mintha válla fölött eltátogott volna egy " sajnálom " - ot. Szemeibe könnyek szöktek. De lábaim a földbe gyökereztek és nem tudtam moccani.
Szemétnek éreztem magam, hogy nem mentem oda Bella - hoz. De elfogok menni mielőtt elindulnának.

- Edward... - kezdte Alice.
- Egyedül szeretnék maradni... - suttogtam.
Elindultam Bella háza felé.

Már messziről látni lehetett, hogy rengeteg autó és sok ember áll ott. Szerencsére Bella szobája pont arra volt, ahol nem állt senki se.
Beugrottam az ablakon szerencsére nyitva volt.
Bella ott volt és pakolt be a bőröndjébe.

- Miért nem mondtad el az igazat? - kérdeztem és megrezzentem.
- Féltem... - kezdte - Féltem... hogy már... nem úgy fogsz kezelni engem, mint Bella Swan. Hanem, mint Isabella Hartford. És... hogy már nem fogsz szeretni engem. Gondolkoztam rajta, hogy elmondom neked! De mindig arra jutottam, hogy nem.. majd... és mindig csak majd és a napok már hetekké váltak...

- Én nem haragszok rád! - mondtam neki azt amit gondoltam - Megértelek téged! - mondtam és közelebb léptem hozzá.
- Edward... Ha együtt vagyunk azzal te és családod veszélybe kerültök - nem értettem, miért mondja ezt.
- Miért?
- Eddigi barátaim, mind mostanában is címlapon vannak, mint Isabella Hartford exei! Veled is ez lesz, mindenhova követni fognak, ezzel veszélybe kerülhettek. Nem öregedtek. Feltünne egyszer mindenkinek!
- Nem számít! - mondtam. Nem akartam, hogy elhagyjon ahhoz túl őnző voltam.
- Edward kérlek... - könyörögött..
- Azt akarod, hogy menjek el? - kérdeztem.

- Csak, azt akarom, hogy biztonságban legyen a titkotok! Nem akarom, hogy miattam megtudja mindenki! - aggódik értünk. Szóval szeret, csak félt minket.
- Biztos ezt akarod? - kérdeztem.
- Igen... - suttogta.
- Akkor... most... szakítottunk... - inkább mondtam. Annyira fájt.
- Veszélyes vagyok rátok... Nem akarom, hogy kiderüljön a titkotok... - suttogta.

- Nem foglak soha, sem elfeledni - suttogtam.
- Én se...- próbált elmosolyodni.
- Szeretlek.... - suttogtam neki. Ha ember lennék lehet már könnyeznék. Szégyen vagy nem.
- Én is. De hidd el... Így... így... ti sem lesztek... veszélynek kitéve... - suttogta.
Bólintottam. Valahol igaza van.. De feláldoznám érte azt is.
- Visszamész New York - ba igaz? - kérdeztem
- Igen... - mondta - Tegyél úgy, mintha itt sem lettem volna! Felejts el engem. És akkor talán könnyebb lesz neked...
- Ilyet ne kérj tőlem...
- Sajnálom... - megöleltem. Az járt a fejemben, hogy utolsó pillanat, hogy megérinthettem Őt. Elhúzódtam tőle.
Legszívesebben ember lennék, de tudom, hogy az lehetetlen.
- Szia - suttogtam fájdalmasan.
- Szia... - azzal kiugrottam az ablakon.

Nem vett észre senki sem. Végig Bella járt a fejemben és az az elkeseredett arc. Legszívesebben vissza fordultam volna... De nem tettem. Most egy mazoista oroszlán vagyok.
Azt se tudtam hol vagyok, vagy mennyi van még hátra a házunkig csak futottam - majd egyszer odaérek.

Felnéztem és már láttam a házunkat. Átváltottam emberi tempóra. Lassan sétáltam időm, mint tenger.
Alice kivágodott az ajtón és egyből elém rohant.
- Hol van? - kérdezte. Közben a többi családtagom is kint állt a bejáratnál. Visszanéztem Alice - re.
- Elment... vissza New York - ba - mondtam és elindultam a családom felé.

- De... miért...? - kérdezte szomorúan Alice. Most mondjam el neki az igazat? Igen... az jobb lesz...
- Hogy biztonságban legyen a titkunk. Azt mondta ha együtt lennénk azzal kockáztatná a titkunkat, mivel paparazzik hada követne minket mindenhova és észrevennénk, hogy nem változunk! Szeret engem, de nem akarja, hogy miatta kiderüljön az egész!
- Edward... - tette kezét a vállamra Carlisle.
- Minek kellet átváltoztatnod? - keltem ki magamból. Keze leesett a vállamról és maga mellé tette - Akkor legalább nem kéne minden nap azon rimánkodnom kit ölhetek meg! Vagy nem lenne eszembe a bűntudat! Szerinted nincs soha se eszembe, hogy anyám miattam halt meg?!
Ha nem változtattál volna át, nem öltem volna embereket, nem kéne bűntudattal élnem és most nem kéne vágyodnom Bella után! - igaz, az volt életem legjobb része amit Bella - val tölthettem. De mégis ezer darabra tört a szívem, hogy nem láthatom Őt, csak újságok címlapján vagy esetleg a tévében.

Carlisle nem tudott mit válaszolni. Csak farkas szemet néztem vele. Most szörnyeteg vagyok... Kijött belőlem a vámpír...
- Sajnálom... - kezdtem bele - Nem akartam ordibálni velem. Csak... nem tudom mi ütött belém.
- Semmi baj Edward! Igazad van! Nem adtam semmi féle lehetőséget.
- De igen! Megkérdezted, hogy akarok - e élni. Én meg igent mondtam.

- Jól van menjünk be! - mondta Emmet - Hé, Edward! Tévézzünk már - bökött meg - Olyan rég tévéztünk együtt - vigyorgott, de látszott rajta, hogy még Ő se hiszi el a történteket.
- Oké - egyeztem bele. Úgy is nyösztetni fog így meg elterelem a gondolataimat.
Bekapcsolta a tévét.
- Hé, nem is a Híradónak kellene menni! - átkapcsolt egy másik csatornára - Na! - itt is ugyanaz ment.
- Mind egy jó ez is... - dőltem hátra.

- Isabella Hartford! A híres színész énekesnőt egy eldugott kis városban Forks - ban találták meg! - kezdte el mondani a híradós nő.
- Elkapcsoljak? - kérdezte Emmet.
- Nem kell - motyogtam.
- Oké...
-Itt egy kisebb videó amit élő adásban közvetítünk!
Próbáltam higgadt maradni, nem akartam megint a nyugtalanságomat levezetni valamelyik családtagon.
Mutatták a házukat.
- Itt állok, most Isabella Hartford mostani házánál. A menedzsere, Josh Mc'Charty most ment be a házba! - adta mondta.
A kamera végig a bejárati ajtót mutatta. És végül megjelent Bella. Napszemüveg volt rajta és a kapucnija is fel volt téve.
Hallani és látni lehetett, hogy hányan kattogtatják a fényképezőjüket.
- Ms. Hartford adna egy interjút? - kérdezte egy pasas.
- Sajnálom most nem nyilatkozik - szólalt meg Josh.

Kinyitotta neki a kocsi ajtót, Bella beült majd az autó elhaladt...
- Sajnáljuk, hogy megszakítottuk műsort, további jó estét - és folytatódik az előző sorozat.

- Azt hiszem felmegyek a szobámba... - mondtam azzal felmentem. Egyedül kell most lennem, hogy kiszellőztessem a fejemet. Annyi minden járt most benne.
Nem tudok normálisan gondolkozni... Bármire gondolok a vége mindig : Bella.
Nem fogom kibírni nélküle, ebben biztos vagyok...