8.fejezet

( Bella szemszöge)

Körübelül 1 hónappal késõbb....

Olyan jó belegondolni, hogy Edward - dal egy teljes hónapja vagyunk együtt. A teljes órarendjét is megváltoztatta miattam. John szokott hívogatni és attól függ milyen kedvembe felveszem vagy kinyomom.
- Akkor eljössz hozzánk? - kérdezte és átölelt.
- Igen - mondtam. Keze lecsúszott a derekamra. Biztos megint valami olyan gondolatot hallhatott ami rólam szól. Hogy miért vagyok Edward - dal. Angela - val tartom a kapcsolatot. De Jessica és a többiek berágtak rám...
- Én csak téged szeretlek - suttogtam a fülébe. Elmosolyodott. Tudta, hogy miért mondtam ezt.
A Volvo - hoz vezetett, kinyitotta nekem az ajtót majd beültem.

Az egész Cullen családot megkedveltem.
Esme - t anyámként szerettem. És Õ is lányaként tekintett rám. Mikor ott voltam mindig fõzött nekem valamit.
Carlisle - ra apámként tekintettem.
Emmet mindig elsütött valami viccet amin vagy nevettem. Vagy zavarba hozott engem.
Alice barátnõm lett.
Jasper néha távolság tartó tõlem de Õt is megkedveltem.
És Rosalie... Hát... Rose már kezd kedves lenni velem. De nem vagyok olyan viszonyban vele, mint például Alice - el. De már ez is haladásnak számít az elejéhez képest.

- Megérkeztünk - hajolt közelebb hozzám Edward. De aztán már az anyós ülés felõli ajtónál állt. Vámpír sebesség. Hozzá kell még ehhez szoknom.
Kezét nyújtotta amibe én belehelyeztem az enyémet is kimásztam a kocsiból.
Mostanában Edward se hozta fel azokat a témákat, hogy nem bánom - e , hogy Õt választottam és nem egy normális embert. Én persze azt válaszoltam, hogy nem, nem bánom. Ez volt életem legjobb döntése.

Kéz a kézben mentünk be a házba ahol már Ssme várt minket mosolyogva.
- Sziasztok - jött oda és megölelt minket - Nem vagy éhes? Most csináltam neked egy kis uzsonnát - mosolygott. Ha nem lettem volna éhes se tudtam volna nemet mondani Esme - nek. Olyan rendes volt és a fõsztje is nagyon finom volt.
- De, köszönöm - mosolyogtam. Edward - dal leültünk az ebédlõ aszatalhoz de nem engedtük el a kezünket egy pillanatra egy másodpercre se.
Nem izgatott, hogy hideg a bõre. Néha még jól is esett nekem.

- Tessék - rakta elém a szendvicseket Esme.
- Köszönöm - mosolyogtam.
- Szívesen - mosolygott Õ is majd felment az emeletre, hogy kettese hadjon minket. Mármint Edward szerint ezért.
Enni kezdtem a szendvicseket ezért kénytelen voltam elengedni Edward - ot. Mint mindig most is isteni volt az íze Esme mûveinek.
- Nem megyünk el arra a helyre ahova majdnem eljutottunk? - kérdeztem és belefúrtam magam az ölébe.
- De elmehetünk - mondta mosolyogva és felállt - Vihetlek vámpír sebességgel? - kérdezte vigyorogva. Elgondolkoztam. Végűlis az utóbbi idõkben gondolkoztam azon, hogy milyen érzés lehet úgy futni.
- Vihetsz - vigyorogtam és kivezettem a házból.
- Rendben - azzal a hátára kapott - Készen állsz? - nézett hátra.
- Igen.

Elkezdett futni. Nagyon gyorsan de azt hiszem nem ez volt a leggyorsab sebessége. A fák összemosódtak mellettünk, szóval nem látta, semmit.
Csak arra lettem figyelmes, hogy lassítani kezd és a tájt is tisztábban láttam. Nem szólaltam meg úgy is szól ha megérkeztünk.
Már csak lassan futott majd végül megállt. Lemásztam a hátáról és egybõl szembe fordultam vele.
- Ez szuper volt! - vigyorogtam.
- Akkor vissza - fele is így viszlek - mosolygott és egy csókot nyomott ajkaimra.
- Én vállalom - vigyorogtam.
- A bátorság egy ponton túl már örültség... - mindig ezt szokta nekem mondani. Elmosolyodtam.
- Én örült vagyok... - vigyorogtam.
- Tudom - mosolygott és átölelte a derekam.

- Innen menjünk gyalog, nincs más messze - suttogta a fülembe és egy borzongás futott végig rajtam. Én is átöleltem Õt és így mentünk az ösvényen.
- Látod azt a fényt ott? - kérdezte és egy pontra.
- Mintha lenne ott valami... - hunyorítottam. Elnevette magát, de úgy, hogy az egész erdõ vízhangzott.
- A te szemed lehet, hogy még nem látja - mondta.

Egyre közelebb értünk a rétre. Nem beszéltünk, hanem csak élveztük egymás jelenlétét ami éppen annyira elég volt, mintha beszéltünk volna. Néha váltottunk egy pillantást, de akkor is elpirultam. Örültem, hogy ekkorra hatással van rám Edward.
- Most már szerintem te is látod - mondta, arra néztem amerre mutatta és most már tényleg láttam.
- Igen látom - vigyorogtam - Gyere! - húztam magam után és futni kezdtem. Minél elõbb látni akartam a rétet. Nem buktam el semmiben szóval szerencsém volt.

Egyre erõsebb lett a fény és már láttam is a rétet. Lassítottam majd sétáltam. Körbenéztem. Gyönyörû volt.
A rét kör alakú volt körülütte fákkal. A fû elég nagy volt, de nem gaznak vagy valamimásnak mondható hanem inkább természetnek.
- Ez... gyönyörû - mondtam kábultan.
- Szeretek itt lenni, amikor gondolkoznom kell. Te vagy az elsõ akinek megmutattam - ölelt magához. Én vagyok az elsõ... Elmosolyodtam örültem neki, hogy megtisztelt ezzel.
- Köszönöm - dõltem a mellkasának.
- Szívesen - mondta.

Így álltunk percekig vagy még tovább. Elhúzódtam tõle és lehúztam Õt a fûbe. A fény Edward -r a világított és láthattam ahogy millió meg egy kis gyöngy világít Edward testén.
- Ezért nem élünk egy olyan városban ahol napos az idõ. Mert akkor felfednénk magunkat - magyarázta.
- Értem. És Forks pont egy megfelelõ hely - mondtam.
- Igen, több okból is - mosolygott és végig simított az arcomon.
- Például? - húztam fel a szemöldököm.
- Például te vagy az elsõ számú oka - mosolygott.
- Komolyan? - húzodtam közelebb hozzá.
- Igen... - lehelte. Karjaival védelmezően átölelt. Én meg fejemet a mellkasára hajtottam és ismét becsuktam a szemeimet.
- Tudod... soha nem gondoltam volna, hogy megtalálom az igaz szerelmet - mondtam és felnéztem rá.
- Én se... - suttogta.

Lehet ezzel nem kellett volna elrontanom a pillanatot, de elmondtam neki:
- Tudod.... hogy később ne legyen belőle bonyodalom. Most elmondom: nekem már voltak barátom. De Ő csak kihasznált engem, egy pontig de aztán rögtön szakítottam - mondtam el neki az igazat.
- Nem számít - mondta - Nekem soha nem volt még barátnőm, de érzem, hogy te vagy az igazi.
- Nálam is ez van - mosolyogtam.
Örültem neki, hogy nem akadt ki az miatt, amit elmondtam neki. Teljesen megértett. Bár igaz, nem tudom, hogy most mit gondolhat. De ha mégis furára gondol. Akkor jól titkolja.

- Nem haragszol? - kérdeztem rá mégis.
- Miért haragudnék? - csodálkozott - Neked is volt saját magán életed!
- Köszönöm - mondtam.
Másból már biztosan kitört volna a féltékenység hisztéria. De Edward - ból nem. Látszott rajta, hogy boldog, ami engem is boldoggá tett.

***

- Mennünk kéne - suttogta a fülembe - Alkonyodik... - mutatott az égre.
- Szeretem ezt a napszakot - motyogtam.
- A szerelem napszaka...
- Honnan tudod? - ültem fel.
- Hát... mostantól az lesz - vigyorgott. Felállt és magával húzott engem is.
- Visszajövünk még ide? - érdeklődtem.
- Ígérem visszahozlak még ide - mondta.
- Rendben - egyeztem bele. Már vártam megint azt az alkalmat, hogy újra eljöjjünk. És akkor is egy csodálatos délutánt töltsünk együtt.
- Vámpír sebességgel viszlek! - biztosított róla.
- Hát én is úgy gondoltam - vigyorogtam.

Felmásztam a hátára. Érdeklődött egyet, hogy megvagyok - e. Majd futni kezdett. Jó érzés volt az amikor sűvített mellettem a szél. Hajam lobogott.
Látni igaz, nem láttam semmit. De azért mégis érdekes volt. Mert azért valljuk be nem sok ember van körülvéve vámpírokkal - vagyis igen, csak nemt tudják, hogy ki is az illető - és nem sokan utaznak vámpír háton, vámpír sebességgel.
Elöntöttem: imádok így utazni. És azt is szeretem, hogy Edward mellettem van.
Lehet önző vagyok, de nem akarom soha se elengedni Edward - ot. Ezt általában a srácok mondják valami nyálas filmben.

Arra lettem figyelmes, hogy Edward lassít majd meg áll.
- Ez gyors volt - vigyorogtam mikor leszálltam a hátáról.
- Hát... ez a vámpír sebesség - vigyorgott és megához ölelt - Hazavigyelek vagy maradsz még itt? - kérdezte.
Elgondolkoztam.
Az is jó ha itt maradok és akkor itt lehetek a Cullen családdal.
De az a megoldás is jó, ha hazavisz és ott marad estére nálam.
- Alku! Hazaviszel és ott maradsz éjszakára! - vigyorogtam. Elgondolkozott, mintha valami nagyon fontos kérdésről lenne szó - ami részben igaz.
- Hát... Legyen - azzal a Volvo felé vezetett.
Beültem majd elhajtottunk.

- Van zongorád a házban igaz? - fordult felém.
- Igen... Miért? - érdeklődtem.
- Azt majd meg látod - mondta titokzatosan.
- Örülni fogok neki?
- Szerintem igen - vigyorgott.
- Jó! Nem faggatlak tovább! Úgy se fogsz semmit se mondani - adtam meg magam.
De azért kíváncsi vagyok, hogy mit akar Ő a zongorámmal... Bár nem is tudom minek van. Úgy se tudok rajta játszani szóval. Mintha nem is lenne.

- De amint hazaértünk elmondod minek a zongora, ugye?
- Igen elmondom - mosolygott - Öt percen belül mivel megérkeztünk - kinéztem az ablakon. Tényleg megérkeztünk.
Gyorsan kiszálltam a kocsiból és már mentem is a bejárat felé.
- Gyere már Edward! - kiáltottam neki. Még csak az autót zárta be.
Ajj! Odafutottam Edward - hoz, kézen ragadtam és odahúztam az ajtóhoz.
- Olyan lassú vagy egy vámpírhoz képest - az utolsó szavakat csak suttogtam, nehogy valaki meghallja.
Edward erre csak elmosolyodott.
Sikeresen kinyitottam az ajtót Edward - ot belögdöstem a házba. Levettem a kabáromat majd tovább húztam.
- Akkor elmondod? - kérdeztem kíváncsian.
- El - vigyorgott.
Először egy csókot nyomott ajkaimra. Aztán kézen fogott - mint én az előbb - és a zognorához húzott. Leült a szék egyik felére én meg a másikra.

- Tudod mikor kicsi voltam nagyon sokat zongoráztam. És ezért könnyen megtanultam és a mai napig tudok. Esme mindig szerette, ha zongorázok. De amikor vámpír lettem csak néhány évig zongoráztam. Jött a többi családtagunk, akik megtalálták párjukat, amivel nincsen semmi baj.
De magányos lettem. És ahogy mondtam ma is, soha életemen nem gondoltam volna, hogy megtalálom az igaz szerelmet, ami ezesetben te vagy - olyan gyönyörűen fejezte ki magát, hogy legszívesebben elsírtam volna magamat.
De nem tettem, inkább megcsókoltam és ezzel is sok mindent elárultam. Többet jelent minden szónál.
- Szeretlek - suttogtam meghatottan.
- Én is - mondta Ő is.
Már sejtettem, hogy mit fog csinálni, de azért vártam, hogy mi is lesz valójában.

- Írtam neked egy dalt... - mondta és játszani kezdte az első akkordokat.
Csak hallgattam a dallamot és Edward fürgén mozgó ujjait néztem. Soha nem írtak nekem dalt még egy filmemben se. De olyan... olyan szép volt ez a dal, hogy... nem is találok rá szavakat.
Látszott Edward - on, hogy beleéli magát a zenében. És ott van benne egyben a zeneíránti vonzalom. Másszor pedig a szeretet ami belőle és a dalból is árad.

Elmosolyodtam. Tényleg eszméletlen volt ez a dal.
Edward lejátszotta az utolsó akkordot majd rám emelte tekintetét. Még mindig elég kábult voltam, a dal hatása alatt voltam.
- Ez... ez gyönyörű! - szólaltam meg végül. Ránéztem Edward - ra aki csak mosolygott.

- Egyedül írtad? - kérdeztem.
- Igen - mosolygott.
- Megtanítasz zongorázni?
- Persze - vigyorgott.
- Biztos? Türelmesnek kell lenned velem - vigyorogtam.
- Tudok türelmes lenni ha akarok - mosolygott.
Kezét az enyémre helyezte és a billentyűk felé vezette.
Először megtanította a hangokat és csak azután jöttek a nehezebb dolgok is.
Nem bénáztam olyan sokat, mint gondoltam. Sőt, ha lehet mondani egész jó voltam elsőre.
- Elvállalod tanításomat? - kérdeztem.
- Neked bármikor... - hajolt közelebb hozzám.
Tekintetem, szemei és ajkai között cikázott. Majd megállt aranybarna szemein.
Most csak puszit kapott tőlem. De szerintem ezzel is megelégedett - láttam a szemein.

Egész este, míg el nem aludtam zongorázni tanított. Szerinte a végére már leköröztem Őt is. De én ezzel nem igazán értettem. De ha Ő így gondolja... legyen...