6.fejezet

Is made to need this for me? - 6.fejezet

( Bella szemszöge)

Gyomrom már teljesen összeszorult, hogy mit találhatott Edward.
- Hiába mondod... Te is Isabella Hartford rajongó vagy - vigyorgott.
- Lebuktam - vigyorogtam. Nem jött rá... Meg könnyebülten fújtam ki a levegőt. De belsőm egyik felében bűntudat volt...
- John Straker -t nem bírod? - kérdezte és az egyik címoldalt nézte amin sikeresen kipingáltam John -t.
- Hát nem... - mondtam és a lapra böktem.
- Sok a közös benned és Isabella Hartford között - mondta és letette az újságot a többi közé.
- Oh... ha te azt tudnád... - motyogtam magamnak. Nem hinném, hogy meghallotta. Felnéztem rá, és érdeklődve nézett engem. Meghallotta? De... hiszen olyan halkan mondtam.

- Áh mindegy - legyintettem.
- Ettél? - terelte el a témát nagy örömömre.
- Még nem...
- Akkor egyél - tolt be a konyhába ahol ott volt a félig elkészített szendvicsem.
Kicsit zavarban voltam, hogy Edward minden mozdulatomat figyeli. Ilyen pedig soha nem volt velem, hogy bármi miatt is zavarba essek.

***

Edward - dal az egész délutánt átbeszéltük. Megtudtam az egész életrajzást és Ő is az enyémet - néhány részlet kihagyásával.
- Muszáj menned? - kérdeztem le bigyesztett ajkakkal.
- Sajnos igen... - sóhajtott. Szóval Ő se akar elmenni. Ez egy jó pont.
- Nem jössz még ma el? - kíváncsiskodtam bár gondoltam, hogy mi lesz a válasz.
- Ha nem lennék teher a számodra... - félredöntötte a fejét.
- Dehogy!
- Akkor visszajövök - mosolygott. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a válasza.
- Szia! - köszön el majd ment a Volvo - hoz.
- Szia... - de akkor már rég nem ott volt.

Elgondolkoztam mit kéne csinálnom amivel elterelhetem a figyelmemet.
- Pizza! - azzal elvonultam a konyhába. Nem... nem fogok rendelni. Az túl egyszerű. Csinálni fogok! Igen! Az jó lesz! - bár nem biztos, hogy sikerülni fog már nagyon régen csináltam saját készítésűt.
Először meg kéne néznem, hogy van - e hozzá minden. Szétnéztem és előszedtem hozzá mindent ami kellet.
Szerencsére minden volt szóval nem kellet külön elmennem boltba.

Elővettem egy ilyen pizza alakú tálat vagy mit. Bekevertem a tésztát, hagytam kellni. Aztán mikor már jónak láttam betettem a sütőbe.
Körübelül fél órát kell bent lennie ezért van szabadidőm.

Felmentem az emeletre mivel valamit mégis kéne tanulni. Kezembe akadt a telefonom bekapcsoltam és rengeteg nem fogadott hívás volt rajta. Inkább megint kikapcsoltam. Ne zavarja meg senki a nyugodt délutánomat.
Bár... a délelöttöm nem volt elég nyugodt mivel. Lógtunk a suliból de legalább Edward - dal lehettem. Hogy vele legyek megér bármennyi hiányzás.
Csak majd valami hihető hazugságot kéne kitalálnom hozzá... Bár nekem az könnyen fog menni. Ha az egész világnak tudok hazudni... Igen... amúgy ez nem jó dolog. Sőt borzasztó. De lépnem kell, hogy lehessen saját életem.

Végülis egy betűt nem írtam... és egy szót se tanultam... Jó vagyok.
Vettem egy mély levegőt majd megnéztem az órát.
Jól van letelt az idő.

Kimentem a szobámból a lépcső felé. Siettem mert már éreztem az éget szagot ami a sütőből jött.
Szinte futottam - de nem tudom miért - ennek meg lett az eredménye . Összeakadtak a lábaim, ami arra vezetett, hogy legurultam a lépcsőről. Nem tudtam koncentrálni se... hogy mi lett velem. Mert valahogy érzékeltem a kül világot, de valahol még se.... Fájdalmat nem éreztem. Mi lehet velem?

***

- Bella! - kiáltotta egy ismerős hang - Bella! - hangja kétségbeesett volt. Válaszolni akartam, hogy nyugalom semmi baj. De jelenleg nem tudtam kinyitni a szememet se. Nem hogy még beszéljek is.
Két hideg kart éreztem derekam körül, majd szorosan magához húz. Az ajtó nyitódik majd csúkodik.
Mintha egy kabrióban ülnék, úgy suhantam. Próbáltam kinyitni a szememet ami nehezen sikerült. Pislogtam majd megláttam Edward arcát. Oldalra néztem ahol csak összemosodást láttam. Mintha több százzal mennénk.
- Edward... - rám emelte tekintetét. Majd nálam már csak sötétség volt...

( Edward szemszöge )

- Edward... - suttogta Bella. Ránéztem, aztán behunyta a szemét. Megláthatta, hogy milyen gyorsan futok? És ha igen mit mondanék neki? Ha elmondom neki az igazságot, csak örültnek nézne engem... Aztán lehet, hogy elhagyna amit nem bírnék ki, mert a szívemhez nőtt és ha elengedném akkor azt nem bírnám ki.

A Cullen villa felé futottam de teljes erőmből ahogy csak tudtam. Nem tudom Bella mennyire üthette meg magát vagy meddig volt a földön. Remélem Carlisle otthon van ha nincs... akkor felkell hívnom.
Már láttam a házunkat és Carlisle kocsija ott volt. Fellélegeztem és befutottam a házba.
- Carlisle! - kiáltottam.
Erre lejött Ő és az egész család is.
- Mit keres ez itt? - bökött Bella - ra Rosalie. Mellkasomból morgás tört fel.

- Mi történt Edward? - jött oda Carlisle.
- Leeshetett a lépcsőről. Nem tudom meddig lehetett ott. Csak mentem hozzá, hogy elvigyem az igazolást. De nem nyitott ajtót. Az ablakból láttam, hogy ott fekszik én meg bementem - meséltem el mindent egy szuszra.
- Alice, légyszíves hozd ide a táskámat! - mondta Carlisle. Alice gyorsan felment érte és odavitte apámnak.
- Meg fog gyógyulni? - tettem fel neki a legfontosabb kérdést ami engem izgatott.
- Igen. Gondolom nem figyelhetett és ezért eshetett le. Meg lehet össze is volt zavarodva... - sorolta a tényeket.
Bólintottam. Bella arcát kezdtem fürkészni. Olyan volt mintha aludt volna... Persze ez egy részben igaz. De... valahol mégsem aludt. Ez inkább kényszerített alvás volt.

Szánalmas vagy Edward... Beleszerettél egy emberbe... - hallottam meg Rosalie húnyos hangját.
- Mintha veled nem ez történt volna... - morogtam neki. Felhúzta az orrát mert tudta, hogy igazam van.
- Bella - nak értesíteni kellene a szüleit, hogy mi történt vele... - mondta Carlisle de közben vizsgálta.
- Nincsenek szülei... - mondtam.
Apám felém fordult és felállt.
- Mi történt velük? - kérdezte.
- Pár éve meghaltak. Aztán meg nem faggattam. Mikor először mondta akkor simán mondta. De másodjára már... fájdalmasan közölte.
- Akkor amíg nem ébred fel, itt kell maradnia - mosolyogott Carlisle.
Bólintottam. Nem tudtam mást tenni, örültem, hogy Bella - nak nincs komolyabb baja.

- Amikor futottam ide. Bella egyszer kinyitotta a szemét, nem tudom, hogy látta - e , hogy milyen gyorsan futok... - szerintem ezt elkellet mondanom. Bár Rosalie mindjárt ordibálni fog. De nem titkolhattam előlük.
- Gratulálok Edward! Nem elég, hogy szerelmes lettél egy halandóba! Még a titkunkat is elmondod neki! - kelt ki magából.
- Igen? És veled mi volt amikor megtaláltad Emmet-et? - húztam fel a szemöldökömet - Akkor Ő is egy szerencsétlen ember volt! - keltem ki magamból - Amúgy meg nem mondtam neki semmit!
Rose csak hápogott.
- Azért valljuk be, nem minden ember száll szembe egy medvével... - gondolkozott el Emmet.
- Te csak védekeztél, hogy ne legyen bajod! - pontosított Alice.

- Felviszem Bella - t a szobámba - jelentettem ki. Felkaptam Bella -t majd felfutottam vele az emeletre.
- Miért pont a te szobádba? - kiáltott utánam Emmet. Nem válaszoltam. Úgy is valami idióta poént fog kitalálni amit több száz évig fog ellenem felhasználni. De nem érdekel. Itt van nekem Bella és ez is elég.
Bella - t óvatosan lefektettem és betakartam.

Gondolkozni kezdtem... Most már biztos vagyok benne, hogy Bella látta azt amikor futottam és azt is, hogy milyen gyorsan. Nem tudom, hogy fogom elmondani ezt neki.
Nem akarok neki hazudni. Egyszer meg el kell neki mondanom a titkunkat. Lehet már sejti is, hogy valami nincs rendben velük, Cullen - ékkel. Csak még saját magának se vallotta be ezt, mert hülyeségnek tartotta.
Vagy még ezer megoldás lehetne erre.
De egyre jutottam: ha Bella felébred elfogom neki mondani az igazat. Persze nem fogom egyből letámadni, hogy: Bella mi vámpírok vagyunk. De nyugi csak állatok vérén élünk, de meg van rá az esély, hogy megölhetlek. Ezt semmi képpen nem mondhatom neki... Valamit meg kell fogalmaznom amivel nem ijsztem el.

De akkor még az a lehetőség is fenn áll, hogy megölhetem. Megölhetem azzal is ha csak megölelem. Törékeny csontjait egy mozdulattal porrá tudom zúzni.
Mielőtt Bella - val találkozok elkell mennem vadászni. Egy részben jó, hogy ma voltam vadászni. Mást részben rossz mivel Bella leesett a lépcsőről.

A másik borzasztó lehetőség amibe megint nem merek belegondolni, hogy Ő egy ember. És minden egyes nappal, órával és perccel közelebb kerül a halálhoz. És ha meghalna, azt nem bírnám ki. Átváltoztatni meg nem akarom. Nem vehetem el tőle az életét. Még ha Ő is akarná ezt akkor is átgondolnám ezerszer, hogy mit tegyek. De ezen még ráérek agyalni. Még az se biztos, hogy Bella észrevette, hogy körübelül olyan gyorsan futottam, mint egy gepárd vagy bármi más.

A családom végülis jól kezelte ezt az egészet, hogy szeretem Bella - t. Kivéve Rosalie - t de Ő nem érdekel engem. Majd lefog nyugodni - egyszer. De ez most lényegtelen.

Bella arcát fürkésztem. Nyugodt volt, arcán egy kis ránc sem volt. Sima volt pedig nem volt rajta smink.
Nagyon hasonlított valakire. De nem jöttem rá kire.
Na persze vámpír memória. Már biztos kezdek kiröregedni a vámpírságból. Durva...
De mégis kire hasonlíthat? Valakire biztos az tuti. A többieket meg nem fogom megkérdezni mert teljesen idiótának néznének. Szóval inkább csöndbe maradok...

Végig simítottam Bella sima arcán. Mintha arcvonásai még jobban ellazultak volna érintésemtől.
Elmosolyodtam. Elvettem a kezemet a fejéről és inkább a tenyerébe helyeztem.
Megfordult az is a fejemben, hogy lehet jobb ha elmegyek innen és Bella - nak akkor normális élete lehetne?
De nem tudnám elhagyni. Ebben biztos vagyok.
És ha Bella már nem fog engem szeretni és egy másik srác mellett fog egyszer sétálni? Azt se bírnám ki. De Ő is megérdemel egy normális életet. Én nem fogom Őt elhagyni.
Amíg tehetem én vele fogok maradni.

Bocsi a hibákért, de most fáradt voltam átnézni rendesen xD Azért rem. ellehetett olvasni :D