20.fejezet

Na itt a 20. fejezet, köszönöm a komenteket és most válaszoltam is rájuk ;D Na azt hiszem, hogy ez a fejezet nem fogja annyira elnyerni a tetszéseteket, nekem valahogy... nem tetszik xD Nem olyan, mint ahogy én azt elképzeltem a fejemben, na de mindegy remélem olvasható azért és írtok néhány komi ;D
Pussz: Netty ^^

Made to need this for me? – 20.fejezet

( Bella szemszöge)

- Isabella Hartford! Gyere le rögtön, mert komolyan mondom betöröm az ajtót! – kiabált Josh.
- Nyugi! – vigyorogtam.
- Oké, mindegy de menjünk! – mondta.
- Hoztad a maszkot? – kérdeztem miközben felvettem a kabátomat.
- Felhívott a szervezõ és azt mondta, hogy nekünk nem kell… Nem tudom miért de nem kell. Szóval mondjuk azt, hogy mi lesz a meglepetés vendég – vigyorgott.
- Huh de jó – morogtam.

Kiléptem a szabadba.
- Hova mennek Mis Hartford? – a magán élet alapjai.
- Egy vacsorára…
- Milyen szerepet töltenek be ott?
- Josh szerint mi leszünk a meglepetés vendég – vigyorogtam majd beültem a limuzinban.

- Hol a barátnõd? – kérdeztem.
- Holnap jön a koncertedre – mondta és látszott rajta, hogy boldog. Elmosolyodtam, de valahol szomorú is voltam mert nekem nem volt mellettem Edward.
- Tudom… hogy ezzel nem kéne elrontanom ezt a pillanatot, de…. Nem akarsz találkozni Vele? – tudtam kire gondol.
- Szeretnék, de nem lehet – mondtam és kinéztem az ablakon – Forks – ban leszünk vagy valahol máshol? – tereltem el a témát.
- Fogalmam sincs… Valami kis étteremben… gondolom… - motyogta Josh. Szuper ha Õ is tudja, hogy hova kell menni.

- Megérkeztünk – szállt ki a sofõr majd kinyitotta nekünk az ajtót.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.
Kiszálltunk. Az étterem feltûnõen rendezett volt, nem nézett ki rosszul.
- Gyere – mondta Josh azzal bementünk az étterembe.
- Isabella Hartford! – jött oda hozzám egy pasas majd megölelt. Kicsit váratlanul ért. Úristen milyen magas.
- Jó estét – mondtam zavartan.
- Örülök, hogy nem vette fel az álarcot, maguk a sztárvendégek – vigyorgott.
- Oh… - csak ennyit mondtam.

Josh közben próbált nem nevetni, de egy kis kuncogás kicsúszott a szája szegletén. Küldtem felé egy, csúnya nézést, amin Õ csak feltette a kezét védekezõleg.
- Remélem éhesek – mondta.
- Igen – mondtam. Amúgy nem voltam az… Tök ideg voltam a holnapi nap miatt.
- Akkor jöjjenek – húzott be minket az étterem fõ részében. Amúgy ezen a pasason sem volt álarc. Akkor meg minek álarcos izé… vagy mi.

Beléptünk a teremben ahol minden szem ránk szegezõdött, nem igazán foglalkoztam velük.
- Ide üljenek le – nekem kihúzták a széket majd leültem. Mellém Josh, majd a másik oldalamra a magas pasas ült.
- Isabella, tudja még nem volt alkalmam megvenni a könyvét, beszélne róla? – kérdezte egy szõke hajú nõ álarccal az arcán.
- Öhm… Persze… A könyv körübelül Forksi látogatásom elõtti egy – két hónapot majd az itt eltöltött másfél hónapot veszi figyelembe – kezdtem bele a könyvem mesélésébe – Azt veszi leginkább figyelembe, hogy milyen egy normális embernek lenni… Majd a szeretetett és a fájdalmat.
Szeretetet mert megismertem valakit, fájdalmat mert el kellett hagynom a sztár élet miatt, a szerelmet. Körübelül ennyi – mosolyogtam.

- És miért hagyta el? – és mindig ugyanazok a kérdések.
- Eddigi exeim… A mai napig valamelyik cikkben benne vannak, mint Isabella Hartford exeinek a botrányai. Már nem tudom mióta nem vagyunk együtt, de Õk még cikkekben… Meg feltünnek sok helyen.
Ezt akartam elkerülni, mert nem akarom, hogy azoknak akiket szeretek, ne legyen életük. Én már nem tudok mit csinálni, mert a paparazzik, fotósok nem igazán ismerik a magánélet fogalmát… Szóval, ez ellen nem igazán tudok mit tenni – némelyik részletrõl nem volt kellemes beszélni, de színészi tudásomnak köszönhetõen ezt sikerült megoldanom.

- Értem… - mondta a nõ elgondolkodva – Ez nagyon nagy feláldozás.
- Most is azt gondolom, hogy ez volt életem legnagyobb hibája, de… most már mindegy. Remélem elfelejt engem és saját normális élete lesz – mosolyogtam. Nem fogok sírni… nem fogok sírni – ismételtem magamban ezeket a szavakat.

- Ideges a koncert miatt? – hangzott el a válasz egy ismerõs nõi hangtól. Tiszta, mint egy interjú.
- Hát eléggé. Azt mondják ide várják a legtöbb embert – mondtam közben.
- Josh, mióta ismeri Isabella –t ? - istenem, a tévékben vagy egy interjúban nem tesznek fel ilyen kérdéseket.
- Mióta megszületett, a szüleivel jóban voltam mindig is és körübelül öt éve vagyok a menedzsere.
- Nem akarnak együtt lenni? – itt kitágultak a szemeim. Valakinek a villa is kiesett a kezébõl.
- Nem! – mondtam – Jóba vagyunk, de nekem az is elég, hogy körülbelül egy hónapja folyamatosan ott lóg a nyakamon a turné miatt – nevettem – Meg amúgy is van barátnõje.

Kezdenek ezek a pasasok kikészíteni, de mind. Bár volt hét ember aki meg sem szólalt, ennek örültem mivel legalább nem tesznek fel nekem egy kérdést se.
De annyira ismerősek voltak... a bőrük hófehér volt... De nem... Nem ők. Már belépzelem magamnak...
Inkább nem is foglalkoztam velük.

***

- Josh…. szerintem már eleget ittál… nem kéne versenyezned. Elhiszem sokat tutsz inni… De… inkább ne idd le magad! – tértem a lényegre. Oktattam Josh – t de csak ivott és ivott, az egyik vendég meg öblösen nevetett ezeb.
- Oh már ennyi az idõ? Azt hiszem mennünk kéne – mondtam, hátha ezzel megakadályozhatom, hogy Josh ne igyon többet, már rengeteget ivott. Nem is láttam még ilyennek.
- Köszönjük, hogy itt voltatok – mondta a szervezõ.
- Mi köszönjük – mosolyogtam. Felálltam és kivettem Josh kezébõl a poharat meg letettem az asztalra.
- De még nem ittam meg! – mondta és már nyúlt utána, de lefogtam a kezét.
- Azt hiszem ezzel megittad az egész évi adagodat, vagy egész életit, mert soha nem ittál még ennyit meg amúgy se szóval, nem tudom mi vágott beléd – mondtam. Valaki nevetni kezdett. Igen az - az álarcos fiú aki végig nevette az egész estét, akivel versenyzett Josh.
- Jó menjünk - mondta és próbált felállni.
- Huh… Ez elfog tartani egy darabig… - mondtam magamnak.
- Nyugi kislány segítünk – mondta az a nagy darab srác. Olyan ismerõs volt… mintha Emmet… De nem. Áh Bella hülyeségeket beszélsz már megint-

- Na gyere ember – vigyorgott majd kidöcöktek a terembõl.
- Mintha valaki irányította volna az akarat erõdet… - mondtam Josh – nak. Bentrõl nevetést hallottam.
- Nem volt az… annyira sok… - mondta Josh vigyorgva.
- Hát persze… Ma átjössz hozzám és a kanapén aludhatsz, remélem nem dobod ki a taccsot mert te fogsz takarítani! Reggelre meg akkor fejfájásod lesz, hogy nem fogod kibírni!- mondtam el neki a tényeket, de még mindig vigyorgott Josh.

- Köszönöm, hogy segítettél – fordultam az ember felé.
- Nincs mit – vigyorgott. Bólintottam majd beültem Josh mellé- Kíváncsi leszek, hogy foglak bevinni téged… - mondtam. De akkor már behunyta a szemét és aludt, elkezdtem rázogatni de nem kelt fel.
- Hát ezt nem hiszem el! – morogtam magamban. Na majd megkérem a sofõr segítségét.

- Megérkeztünk! – nyitotta ki nekem az ajtót.
- Elnézést, kérhetnék valamit? – kérdeztem.
- Természetesen – mondta mosolyogva.
- Bevinné a házba a menedzseremet? Tudja… ,,kicsit’’ leitta magát és… nem hinném, hogy egyedül is betudna menni… - mondtam, olyan kellemetlenül éreztem magamat.
- Természetesen – én kiszálltam majd kivette Josh – t is az ülésrõl. Nagyon kedves volt a sofõr, nem gondoltam volna, hogy egybõl belemegy.

- Isabella, mi történt a menedzserével? – kérdezte egy nõ.
- Josh… ,,kicsit’’ leitta magát, szóval még a lábára se tud állni – mondtam egyáltalán nem viccesen.
Kinyitottam az ajtót.
- Csak a kanapéra tegye le kérem – mondtam. Letette Josh – t – Köszönöm, hogy segített – fordultam a sofõr felé.
Õ biccentett egyet majd kiment.

- Oh, Josh egyszer legyen reggel! – morogtam neki majd felmentem gyorsan az emeletre, átöltöztem mert ez a szerelés nem igazán volt valami kényelmes.
Egy mackó fölsõt és alsót vettem fel. A szekrénybõl elõvettem egy pokrócot majd lementem a földszintre. Josh már javában horkolt, sóhajtottam egy nagyot majd betakartam.
- Ugye tudod, hogy utállak? – suttogtam a fülébe amire õ mocorogni kezdett.

Elnevettem magamat, de aztán mentem vissza az emeletre, az élet nehéz. És szembe kell nézni olyan dolgokkal, mint például az ivászat…
Vagy a szerelem… a bánat… és a feláldozás. És megint kijutottam erre a témára.
Bementem a szobámba és levetettem magamat az ágyra.

Fejemet a tenyerembe temette, így voltam egy darabig nem tudom meddig, aztán felnéztem és megakadt a szemem egy lapon… és egy tollon. Mint ha valaki idekészítette volna nekem, hogy dalszöveget írjak.
Értük nyúltam és írni is kezdtem. Fogalmam sincs mit lehet értelme sincsen, de csak úgy dõltek belõlem a sorok és a rímek.
Most sokkal lendületesebben jöttek a szavak, mint az elõzõ dalomnál.

Nem tudom már mióta írhattam, de szemeim lassan lecsukódtak majd mély álomba merültem…
Ismét egy erdõben voltam, mint elõzõ álmomban. Ott volt Edward aki széttárt karokkal várt engem.
Mosollyal az arcomon futottam felé, de nem értem soha sem utol, mindig egyre távolabb került én meg csak futottam és futottam. Egyszer csak egyre halványabb lett az alakja, majd eltûnt.
- Edward! – kiáltottam álmomban – Ne!

- Edward! – keltem fel hirtelen az ágyamban. Szemembõl potyogni kezdtek a könnyek, idegességemben beletúrtam a hajamba. Letöröltem a könnyeimet majd vettem egy mély levegõt majd kifújtam.
- Nyugodj meg Bella… - suttogtam magamnak.
Kinéztem az ablakon, már világos volt, körübelül nyolc óra lehetett.

Kikecmeregtem az ágyból, gyorsan megmostam az arcomat, hogy ne látszódjon, hogy sírtam majd mentem le a földszintre.
Josh már mocorgott, de még nem ébredt fel. Megráztam a fejemet, biztosan nagyon fájhat a feje ezért elõ is szedtem neki egy fájdalom csillapítót, bár nem hinném, hogy ilyenkor ez hatni fog neki egybõl, de próbáljuk meg.

***

Készítettem reggelit majd meg is terítettem az asztalt.
- Isabella…? – motyogott Josh.
- Jó reggelt – vigyorogtam és odamentem hozzá.
- Rohadtul fáj a fejem… - morogta.
- Azt elhiszem, másnapos lehetsz, mivel tegnap jócskán leittad magadat – mondtam – Egyél aztán vegyél be egy fájdalom csillapítót.
- Oké – ásított egyet, feltápászkodott, majd leült a székre.
- A csajod mikor jön? – kérdeztem és kotorászni kezdtem a reggelimben.
- Egykor… - mondta.
- Addig szedd össze magad mert elég ramatyul nézel ki – böktem rá – majd elviszlek a motelba – mondtam.

- Kösz. Amúgy nem is tudtam, hogy tutsz fõzni, ez meglepett – vigyorgott.
- Isababella Hartford nem tud… De Bella Swan tud – mondtam.
- Bella Swan sok mindent tud… - mosolygott.
- Az biztos – motyogtam magamnak, de úgy is meghallotta.

- Ha… hazavinnél engem összeszedném magamat és te is a fõpróbára akkor körülbelül tizenegykor kezdhetnénk – mondta.
- Nekem megfelel – mondtam. A tányéromat a mosogatóba tettem és gyorsan leöblítettem.
- Akkor jó – mondta.

- Nagyon leittam magam? – kérdezte.
- Hát… mondjuk azt, hogy eléggé – vigyorogtam – Na menjünk, mert örülj, ha a koncertig eltudod tüntetni ezt az alkohol szagot – mondtam és már mentem is a kabátomért – Remélem már tutsz menni a lábadon, mert hívhatom vissza a sofõrt – nevettem.
- Micsoda? Na ne! Ennyire, nem ihattam le magamat! – szólt utánam de én már rég kint voltam.
- Dehogynem, na gyere! – mondtam és én már mentem is a kocsim felé.
- Isbella, izgatott a koncert miatt? – kérdezte egy fotós.
- Hát eléggé – mosolyogtam, itt Forks – ban még a fotosokkal is könnyû volt beszélni, itt nem volt rajtam annyi feszültség pedig lehetett volna, több okból is kiindulva.

- Mr. Mc’ Charty most már jobban van? – támadták le õt is.
- Hát a fejem még fáj… - mondta majd odajött mellém. Josh elindult a kocsim után, de én a furgonom felé mentem.
- Hova mész? – kérdezte.
- Forks – ban én ezzel vagyok hajlandó közlekedni – kacsintottam rá. Kitágultak a szemei, azt hitte szerintem, hogy viccelek de én beültem a volán mögé.
- Oké… - azzal beült mellém – Milyen… csinos járgány… - mondta.
- Héhéhé! Te ne piszkáld az én járgányomat! Gyalogolhatsz is! – mondtam. Beindítottam a motort ami nagy hanggal járt.

- Nem ez volt az egyik filmedben is? – kérdezte.
- De, azért szerettem bele egybõl – mosolyogtam.
- Amúgy nem rossz járgány.. Csak azért te…
- Igen tudom… Isabella Hartford nem járhat ilyen kocsival New York – ban, de viszont Bella Swan járhat ilyen kocsival Forks – ban – vigyorogtam.
Felhangosítottam a zenét és az én számom ment benne, énekelni kezdtem és hát persze ugyanolyan volt a hangszint, Josh is beszállt és énekelni kezdett, nem volt rossz hangja, ezt bekellet vallani.

- Jó hangod van – mondtam.
- Kösz… - zavarba jött. Hát ez nagy.
- Komolyan mondtam – fordultam felé – Na most menjél, mert tizenegyre érted jövök, szedd össze magad a fõpróbára – mondtam.
- De ugye a saját kocsiddal jösz…. – mondta.
- Nem! – vigyorogtam – Majd este jön értem a limuzin, ki kell használnom az alkalmat, hogy ezzel járkálhassak! – mondtam dacosan – Ki tudja mi lesz… - mondtam inkább magamnak.

- Na jó most zúztam, összeszedem magam – mondta majd kiszállt.
- Vegyél egy zuhanyt mert így is ki kell szellõztetnem az autót – kinyújtotta a nyelvét majd bement a hotelbe.
- Szegény recepciós csaj… - suttogtam magam elé. Remélem kibírja Josh italszaga mellet. Elnevettem magamat, már rég voltam ilyen felszabadult és jókedvû. Nem tudom minek köszönhetõ ez. Lehet Forks – nak köszönhetem? Nem tudom… meg lehet. De ha igen akkor örülök, mert majdnem minden helyre állt. Csak egy valami nem… A Cullen családdal való kapcsolatom. Mi lesz ha ott lesznek a koncerten? Örülnék neki? Vagy nem… Örülnék, mert újra láthatnám Edward csodálatos aranybarna szemeit és finom vonásait.
Lehunytam a szememet és ezt el is képzeltem. De visszarángattam magamat a valóságba. Kinyitottam a szemeimet majd elindultam vissza Forksi házamhoz.