18.fejezet

Köszönöm megint a kommenteket :) 5 komi és megint friss.
Amúgy kíváncsi vagyok ti kire gondoltatok, ki írta a levelet Bella - nak, mikor írtok megjegyzést írjátok meg, mert kíváncsi vagyok :)
Most viszont jó olvasást:

Is made to need this for me? – 18.fejezet

( Bella szemszöge)

A kezem remegett, miközben olvastam a levelet, felismertem ezeket a betûket, tudtam, hogy kiírta, még egyszer elolvastam mert egyszerûen nem akartam hinni a szememnek:

Kedves Isabella, elolvastam a könyvedet, tetszett – imádtam! Azt hiszem, most már tudom miért hagytad el azt a családod, akik most szenvednek. De azt hiszem évek után túl teszik magukat majd ezen az egészen.
Én azt a koboldszerû lányt sajnálom aki elveszítette a legjobb barátnõjét és nem látja máshol csak a tévében vagy újságokon.

Marie

Most már nyugodtabb voltam és elmosolyodtam, de legszívesebben sírtam is volna egyben. Elõvettem a tollamat meg egy lapot és írni kezdtem.

Kedves Alice, tudom, hogy te írtad a levelet hiszen felismerem a betûidet és maga a szövegbõl sem volt nehéz rájönnöm.
Te is és mindenki hiányzik nekem közületek, de te is tudod ki a legjobban. Sajnálom, nem mehetek vissza Forks – ban maximum egy napra, de azt hiszem ez se fog megesni, bár ki tudja?
Nem tudom miért hazudtam nektek, nem akartam, de minden nap egyre közelebb kerültem hozzátok aztán nem tudtam elmondani nektek, de jött John Straker is… szóval… Sajnálom még egyszer.

Bella…

- Miért ilyen kegyetlen az élet? – tettem fel magamban a költõi kérdést.
Néztem egy darabig a levelet, de aztán odatettem a többihez, vettem egy nagy levegõt majd folytattam a többi elolvasását és írását. Már nem számoltam õket, mert megálltam a háromszáznál… De legalább már kész voltam körübelül a felével, ez is haladás…

***

- Huh… - végeztem az utolsóval is, ránéztem az órára reggel hét óra. Nem érdekel… - morogtam magamban, legalább kész van. Lehunytam a szememet vettem egy nagy levegõt, már félálomban voltam erre megszólal a csengõ.
- Nem hiszem el… - morogtam és fejemet a párnába temettem, komolyan hozzávágok valamit, legyen az bárki, bár azt hiszem ez David lesz, hogy megnézze mi is a pálya…

Feltápászkodtam és odamentem az ajtóhoz, kinyitottam és nem David volt elõttem hanem Josh.
- Komolyan mondod, hogy reggel hétkor idevágódsz? – kérdeztem cseppen se kedvesen.
- Bocsi, de David nem ért rá ezért elküldött, hogy megnézzem a leveleket – vigyorgott és bejött. Szétnézett és leesett az álla.
- Minden kész! – vigyorodtam el büszkén.
- Nem gondoltam volna… - mondta. Beletettem az elõzõ zsákba az új leveleket és odaadtam Josh – nak.
- Azt hiszem elleszel vele amíg feladod – vigyorogtam.

- Az teljesen biztos… - mondta, leült az ebédlõben elõvette a táskájából egy papírt.
- Fáradt vagyok…. menj el! – motyogtam, de azért leültem mellé.
- Oké, de ki kell választanunk a turné helyeit, még tegnap megkaptam, de elfelejtettem odaadni… - elmosolyodtam, neki nincs vámpír memóriája.
- Legyen… - mondtam és átpakoltam magamat mellé.
- Én még nem láttam, ki se bontottam, de mondták, hogy kéne egy két kisvárosba is kitérõt tenni… Vagy ingyenes koncertet csinálni… Ebbõl csak egyet engedtek meg…
- Úgy örülök, hogy ez az én turném és Õk döntik el hova mehetek hova nem vagy ehhez hasonló… - morogtam majd kinyitottam a boritékot.
- Ez még csak Amerika… A világkörüli még nincs beszervezve azt majd késõbb… - magyarázta, hát nem is lennék kész egy világkörülire… - Vastag betûvel vannak azok amelyiknek örülnének…
Bólintottam majd tanulmányozni kezdtem a lapot.

- Azt hiszem, Los Angeles… New York… London, ezek a nagy városok szerintem tuti szóval ezeket húzd is alá – így tettem – Miami, Malibu is – ezt is aláhúztam, ami szimpatikusnak találtam vagy még nem jártam ott azt is aláhúztam.
Egyszer szemem megakadt egy olyan kis városon, ami hatására már nem voltam egyáltalán álmos.
- Mi az? – Josh is észrevette ijedt arcomat . Megnézte azt a várost amirõl nem tudtam levenni a szememet és vastag nagy piros betûkkel volt kijelölve – Forks… - motyogta.

- A szemetek! – csapott az asztalra – Tudják jól, hogy mik fûznek téged oda…. Erre meg az a Fõ célpont a turnénak…
- Elvállalom… - suttogtam.
- Isabella… - kezdte.
- Legyen csak Bella! – kértem.
- Biztos oda akarsz menni? – kérdezte és felém fordult.
- Igen… Ha nemet mondok szerinted mi lenne? Tele lenne minden újság, hogy milyen gyáva vagyok meg tele ilyen hazugságokkal! – kiabáltam.
Odajött hozzám és megölelt.
- Ha ezt akarod… Legyen… - motyogta a hajamba – Mindent megteszek, hogy ha nem tudnál kiállni… Legyen rá okunk…
- Kösz… - motyogtam – Mikor indul a turné? – kérdeztem.
- Egy hónap… Három hét mire kiadjuk a CD – t és négy hét múlva lesz a turné… - mondta – Melyik hely legyen az amely ingyenes koncert lesz?
- Forks – mondtam ki gondolkodás nélkül. Elnevette magát.
- Azt hiszem fog hisztizni a kiadó – vigyorgott.
- Miért?
- Mivel arra számítanak, szerintem, hogy ott lesz a legtöbb bevétel – vigyorgott még mindig.
- Akkor még egy ok, hogy ott legyen.

- Na igen… - mondta, eltette a lapot tele a turné helyeivel majd az ajtó felé ment – Na szia, viszem nekik a lapot – vigyorgott – Azt hiszem készülj a hívásukra – kacsintott.
- Kezdek félni – nevettem- Na szia – azzal Õ ment.

Elérték azt, hogy ne legyek álmos. Forks… Hiányzik… És körübelül másfél hónap után újra ott lehetek.
Mi lesz akkor ha ott lesz az egész Cullen család? Hogy nézek a szemükbe? Állítólag nem haragszanak… De mégis. Egy olyan kis város, mint Forks.. Ha lesz legalább háromezer ember már az is rengeteg, de akkor szerintem még Seattle és Port Angeles – bõl is jönnek majd még… Akkor ott lesz még a környék béli városok is… Nem hiába fog kiakadni a kiadó…

***

Még mindig nem ment ki a fejembõl, most kezd leesni, hogy Forks lesz a Fõ célja a turnénak, Forks az a hely ahol megváltozott az életem… Biztos odaakarok én menni? De hát nem menekülhetik mindig mindenki elõl! Nem ez a megoldás, jobb ha szembe nézünk a tényekkel és nem menekülünk elõlük!

Kezembe tartottam a telefont mert kíváncsi voltam már a hívásra. Huh… mekkora balhé lesz, legszívesebben nézném a fõnök fejét amely szétpukkad a méregtõl és az idegességtõl vagy fel le járkál és gondolkozik.
Egyszer megcsörrent a telefonom most kivételesen vártam, hogy csörögjön.
- Halló? – vettem fel nyugodtan a telefonom.
- Isabella! – kiabált, na jól kezdõdik, de egy önelégült mosoly került ki az arcomra – Hogy képzeled, hogy Forks – ot választod ingyenesnek?! Ott jöhetne a legnagyobb bevételünk!
- Én nem a pénzért csinálom…
- Engem az nem érdekel, lesz ingyenes koncert de nem ott!
- Oké akkor nem lesz turné – fenyegettem. Nehogy már õ döntse el, hogy hol legyen az én turném.
- Mi? – milyen mérges lehet már. Szegény Josh nem lennék most a helyében.
- Ha nem én döntöm el, hogy mi, hogyan legyen nem lesz turné!
- Na de Isabella…
- Itt vagyok, na mit válaszolsz? – húztam fel a szemöldökömet.
- Persze, hogy lehet Forks – ban az ingyenes koncert! Az lesz utolsó megálló, szia Drága – azzal letette.

Naná, hogy nem hagyná ki ezt a lehetõséget, ha nem lesz Isabella Hartford koncert akkor nem lesz bevétel ami annyit jelent, hogy Õ és cége befuccsol hülye lenne ha nemet mondana…
Azért szemétnek érzem magamat mert ilyen megoldásokhoz kell szorulnom, de nem tudtam ez ellen mit tenni. Amúgy is ott van Forks közelében egy árvaház, Esme odavitte a látszat kedvéért az ételt, oda is kéne tennem egy kis látogatást. Igen fogok is, még mikor Forks – ban voltam a Cullen – villában mindig mondta Esme milyen borzasztó körülmények között vannak a gyerekek, mert a városnak nincs pénze a felújításra, na ez érdekében fogok tenni.

Elõvettem a telefonomat és tárcsáztam Josh számát, megbeszélem vele a dolgokat:
- Szia Bella – nevetett – Pont most léptem ki onnan.
- Kiabált? – kérdeztem.
- Az enyhe kifejezés… - nevetett még mindig. Úristen milyen hisztit vághatott le – Amikor mondtad neki, hogy nem lesz turné… Akkor olyan piros lett a feje, hogy azt hittem szétpukkad.
- Én is így gondoltam el a dolgokat… - nevettem – Amúgy nem azért hívtalak…
- Na ne kímélj.
- Forks közelében van egy árvaház… Egy ismerõsöm járni szokott oda és ott borzasztó körülmények vannak és arra gondoltam…
- Adomány?
- Igen, a turnéból nem vehetek el pénzt a kiadó miatt, de nekem van és abból szeretnék nekik adni – mondtam.
- Oh Isabella – csak az egész nevemen szólított, de nem szóltam rá – Még csak tizenhét vagy… De mégis már olyan sok emberen segítettél.
- Õk gyerekek…
- Tudom, elfogom intézni – mondta – Mennyit akarsz rájuk szánni? – kérdezte. Elgondolkoztam, mennyi érné meg.

- Tízezer dollárt – mondtam.
- Biztos? Ez elég sok pénz…
- Igen, majd még külön veszek néhány cuccot – mondtam és már rengeteg ötletem volt.

- Köszi Josh! Rendes vagy, na szia! – letettem a telefont, most boldognak éreztem magamat, hogy segítetek majd néhány gyereknek, mert õk nem tehetnek arról, hogy nincsenek szülei és odakerültek, az én hivatalos gyámom Josh, mert amúgy én is oda kerültem volna mert még nem vagyok tizennyolc.

Én teljesen együtt érzek ezekkel a gyerekekkel, mert tudom milyen érzés az, hogy ha valakinek nincsenek szülei, akikhez nem tudnak odamenni, hogy tanácsot kérjenek tõlük. Vagy egyszerûen csak egyedül érzik magukat…
Tudom, hogy ez milyen érzés, mert én is átmentem ezeken a dolgokon és nem tudtam ellene mit csinálni.
A halál békés… Az élet nehéz.
De nem fogok öngyilkosságokon gondolkozni, mert nem vezet sehová – vagyis próbáltam ezt elhitetni magammal, ami nem mindig sikerült, de végül jó útra tértem.

Kinéztem az ablakon, egy anyuka ment az úton kézen fogva lányával aki nem lehetett több, négy - öt évesnél. Én is szeretnék majd egyszer anya lenni, de most erre a feladatra nem hinném, hogy még készen vagyok.
Mégis csak tizenhét éves vagyok, ilyen korán meg nem szeretnék még gyereket vállalni, majd talán néhány év múlva… Meg nem is tudnám őt rendesen felnevelni... Rossz életet meg nem akarok neki...